Az IV-6 óra.
Bozó Balázs

Az IV-6 (ИВ-6) vfd cső.
A táp.
A kezelés


Az IV6 VFD óra.
Valamikor még tíz vagy tízenegy évvel ezelőtt szert tettem 4db IV6 Vákuum Floureszensz Kijelzőcsőre. Akkor az volt a terv, hogy a mintának rendelt és páratlanul kapott nixie csöveket meghajtó HV ic-t használom a meghajtására, de végül is mostanáig nem készült el. Jó pár költözést túlélt, így félig készen, várva a befejezését. Pöttyös próba panelra készült és a nixie-kben is használt ISD szöveg felvevő és lejátszót is használta volna ébresztésre. Mivel a nixie hajtó ic nem volt felkészítve vfd hajtására a csövek minden elektródájára ment a felhúzó ellenállás, ami 28db smd ellenállást jelentett. Az akkor neki szánt meghajtó ic-t nem találtam meg, most sem tudom hol van. Egy másik project kapcsán azonban a látóterembe került, hogy a direkt VFD meghajtására gyártott HV518-akat milyen olcsón lehet beszerezni, így tíz darabra mindjárt le is csaptam. A tápjával sem voltam megelégedve tízen évvel ezelőtt még azt gondoltam, hogy valami LM317-el majd beállítom a fűtését, ez már rajta is volt a panelen, de rettentően melegedett és annyi hely nem volt, hogy bármiféle bordát is szerelhessek rá. Megint egy project kapcsán a látóterembe került alkatrész hozta el az áttörést, mégpedig egy 1,5MHz-es frekvencián működő - és így megfelelően jó hatásfokú, kapcsoló üzemű táp modul képében. A modul annyira olcsó, hogy egy 7805 árából kettőt kapunk és ez 3A-es a rajta lévő kis trimer potin pedig majdnem bármilyen kimeneti feszültség beállítható, így az IV6 0,89V-ja is. A 3A-es tartalék pedig elég a hideg fűtőszál csökkent ellenállásának legyűrésére is és éppen csak, de elfér a régi 7805 és LM317 helyén is. Megtartva az eredetileg neki szánt kontroller foglalatát - akkor nem jutott el odáig a dolog, hogy a kontroller bele is kerüljön, egy modernebb került bele, mert éppen ebből van. Tudom kicsit fiók ürítős projectnek látszik és hát az is. Az éppen elkészült ráncfelvarrt,
numitron órához rendelt RTC modul pedig éppen jó lesz háttér órának, hogy ha már megkedveltük a pontosságát ez se maradjon el attól. A meghajtó ic-t tehát ki kellett próbálni valamiben és ez a kezdetleges elkészültségével éppen jó kipróbálási terepnek bizonyult. Már csak egy az anód és a rácsokat meghajtó 28V-t körüli tápra kellett szert tenni, ami egy MC33064 ic-vel valósult meg, éppen az adatlapjának példakapcsolásával. Így tehát minden adott volt egy hétvége éppen elég is volt a kivitelezéséhez. A numitronnal szemben ebben több fantáziát láttam, mert itt a meghajtás szegmensenként történik, vagy is nem vagyok kötve a kijelző meghajtó ic-k (ott 7447) kijelző képéhez, bár szeretem annak 6,9-esét, de nagyobb szabadságra vágytam, effektekben is. Az élet persze megviccelt, de erről csak sorjában.

Az IV-6 (ИВ-6) VFD kijelzőcső amúgy egy családot alkot, méretben lefelé az IV-3 (ИВ-3) mint 8mm-es kijelzési képű kistestvére áll, ennél valamivel nagyobb 8,5mm-es az IV8 (ИВ-8), míg felfelé az IV-11 (ИВ-11) 21mm-es nagytestvér. A cső drótlábú így könnyedén be lehet minden féle formában ültetni, én a DIL szerű szögletes formát választottam. Elég éhes, fűtésre 0.89-1Vig adja meg az adatlap 50mA-es árammal. Az élettartama 10000 óra ami lecsökken 3000-ha 1.2V-al fűtjük, ekkor viszont nagyobb a fényereje. Az anód és rácsárama 2.5-12mA 25-30V esetén statikusan hajtva, ami dinamikus beállításban felmehet egészen 55V, 25mA-ig is. A fényerejével elégedett vagyok még így 0.89V-al fűtve is.

A tápegység modulok az MP1584 ic használják az adatlapot bújva és ismerve a kínaiakat kicsit mérve gyengének találtam a gyári kimeneti kondit, így azt cseréltem itt vásároltra. Az ajánlott 22u-st 22u-osra. A gyári mérve ugyan is 14u-s volt, és 330mA-al terhelve lassan pulzálni kezdett a kimeneti feszültsége. Az itthon vásárolt kondi mérve 19u-s ezzel ez nem fordult elő. Természetesen a kimeneti kondiknak a jó ESR érték miatt tanácsos kerámiának lenniük. Én a modulokon lecseréltem a trimmer potikat is smd ellenállásokra, mert nem tartom megbízhatónak, hő mozgásra szerintem könnyedén elmászhat ami sem a fűtésnek sem a digitális áramköröknek nem tesz jót. Az ellenállások értékei a fűtésnek 1k a 0.89V-hoz és 44k89 az 5V-hoz.

A meghajtó ic-nek használt HV518 nagyon beváltotta a hozzá fűzött reményeim, csak ajánlani tudom, ugyan úgy mint annak idején a nixie hajtó változatai itt is teszi a dolgát. Éppen ezért nem lesz véletlen ha más projectjeimben is fel fog tűnni. Nagyon szépnek találom az IV22-t és hát a 18 szegmenses IV4-ről sem szeretnék megfeledkezni, bár azzal nagyobb terveim vannak.

Az elkészült óra végül is a numitronos óra alapjaira épült tehát a hasonlóságok nem a véletlen művei. Alig vártam, hogy feléledjen rögtön rászabadultam és minden féle karaktereket terveztem hozzá, pl. a 0-t lekicsinyítettem, így a kijelzési kép dinamikusabb, bár szokatlanabb is. A 7447-ből megtartottam a 6-ost és 9-est valamint az egyszerűbb 7-est is. A konzervatívoknak terveztem egy modern belógó tetejű 6-ost és belógó aljú 9-est és a 7 is megkapta az árnyékoló szegmenst a tetejére. Eredetileg tele akartam rakni effekttel. A hőmérőre külső hőmérőt használni nem az óra ic sajátját, amire minden esélyem meg is volt mert a numitronnál jelentkező láb hiány itt nem állt fent. Csakhogy a rendelkezésre álló kontroller program memóriája csúfosan kihúzott dolgokat a forgató könyvemből, így a frankó kis effektek benn maradtak a forrásban kikommentezve, vagy csak egy-egy funkcióban üzemképesen. Így a soros kommunikáció is, amivel a hangja is a buzzeren túlmutathatna. Amikor ez nyilvánvalóvá vált már csak abban gondolkoztam, hogy a szükséges funkciók maradjanak életképesek még ha nem is állíthatóak. Így a teázáshoz szánt időzítő 3 perces kívülről nem állítható mint ahogyan a kijelző kímélő ideje sem. Most 23:30-kor elmegy aludni 6:30ig. (Ezeket azonban az eeprom területen tárolja átírva a funkció konfigurálható, programozáskor. A beállított kímélő időpontot induláskor effekt demóként megmutatja. A kímélő órájának címe a 0x01-es címen kezdődik, a tea időzítője pedig a 0x05-ösön van.) A funkciók érdekessége, hogy a többlet lábat a tea időzítőre használtam fel, az ide kötött higany kapcsolóval egy egyszerűen kezelhető, hogy amikor az időzítőre szükség van nem értem rá ezer menü aljáról a funkciót elő varázsolni. Most csak meg kell billenteni az órát és már számolja is vissza felé az időt. A funkciók és a menük megegyeznek a numitron órával. A hőmérséklet szintén az óra ic-ből származik, így annak belső hőmérsékletét jelzi ki, ami kb 4.5oC-al több mint a külső, szoba hőmérséklet, sajnos az eltérés nem konstans, így korrigálni értelmetlen lett volna. A numitrontól eltérően itt nincs lehetőség a külső óra modul elhagyására anélkül, nem működik.

A kezelése;


amikor először bekapcsoljuk a kijelzőn villogva jelennek meg a számok, jelezve, hogy az óra ic nem valós időt tartalmaz. Így jelzi azt is, ha az elem oly mértékben merült, hogy már nem képes az órát működtetni. Ezt az óra beállításával lehet megszüntetni. Az óra beállítása: Nyomjuk meg a MODE gombot egyszer aminek hatására a dátum éve jelenik meg, majd még egyszeri megnyomásra a dátum hónap, napja. Ezekből a funkciókból úgy léphetünk vissza az óra kijelzésre ha így hagyjuk nem nyomunk meg semmit. Ha azonban nyomunk még egyet a MODE-n a beállító menübe jutottunk, ezt egy majdnem E-betű jelzi az órák tízesei helyén. Az utána következő szám az állító menü pontja, ami az órák beállításával kezdődik (SET gomb állít). Ezt a perc állítása követi. Az ezt követő menüben a nulla kioltás állítható, majd a kijelző kímélő funkciója kapcsolható ki/be. Ezután a dátumot lehet be állítani ami az évvel, hónappal, nappal sorrendizált. végén még egy MODE-t nyomva az óra elindul 00-s másodperccel. Ha normál óra kijelzéskor megnyomjuk a SET gombot a másodperceket nézhetjük meg, innen nem lép vissza magától az óra, perc kijelzésre, azt nekünk kell kiváltani ismételt megnyomásra. Ha itt maradtunk percenként felvillantja az órát, percet. Amikor a normál megjelenítés van vagy is a kijelzőn az óra, perc látható, akkor percenként megjeleníti a hőmérsékletet némi effektel. Ha megbillentjük az órát legalább 90o-ban vagy csak megrázzuk az óra azonnal megkezdi a lefelé számlálást 3 percről. Ha így oldalt hagyjuk a leszámolás után nem kezdi újra ha nem megvárja amíg ismét normál helyzetbe hozzuk.

Az óra jelenleg a reggelek elengedhetetlen szereplője. Ha lesz rá érdeklődő készülhet belőle KIT, de ezt egyenlőre nem terveztem, már csak azért is mert akkor nagyobb mikro vezérlővel a funkciói teljesebbé válhatnának, vagy megmarad "butának" és akkor mondjuk RaspberryPi perifériává válhatna. Akit érdekel programozott PIC-et tudok küldeni is. A rajza és a PIC programja az oldalsó menüből letölthető az építéshez sok sikert.