|
 A GAD-ATTILA a kék Arcurusszal, igazán bájos páros Amikor az ember fia erősítő építésre adja a fejét, még nem gondolja, hogy az akkor legtökéletesebbnek elgondolt megoldás a legritkább esetben hozza - és még ha, hozná is – a várt, megálmodott eredményt. A konstrukció ördöge fel, fel üti fejét és sugdos az ember fülébe, hogy mi lenne, ha így csinálnád, ha ezt meg ezt elhagynád, és mi van akkor ha, … tehát mindig újabb és újabb dolog fogja emberünket ismét, építésre, átalakításra késztetni. Ezek a dolgok persze nem ismeretlenek előttem, és amikor a GAD300-at készítettem is olyan kialakításúra terveztem, hogy a lehetőségekhez mérten mindent, vagyis leginkább mindent, ki tudjak próbálni, illetve a majdani megépítői ki tudjanak próbálni. Persze mindenkinek meg kell szereznie a saját tapasztalatait és mint ahogyan azt apám mondogatta „tudod fiam, az ember azt a tíz éves tapasztalatot éppen, pont, tíz év alatt szedi össze …”. Az én tapasztalatom tehát az, hogy mindent ki kell próbálni, amit lehet és ahogyan lehet. Itt van például mindjárt a katód ellenállás és a negatív feszültség kérdése is. Sehol semmilyen szakmai könyvben nincs leírva, hogy ennek milyen a hangja, és még ha le is lenne írva, az Ő füle nem az én fülem. Az persze belátható, hogy mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei és persze hátrányai is. De amikor megépíti az ember mindig azt hallja AMIT MEGÉPÍTETT és arról döntheti el, hogy az, jó neki avagy sem. Sajnos sokan nem veszik azt figyelembe, hogy ekkor még közel sem kapott elegendő információt a megépített kapcsolásról, hiszen végig kellene próbálnia minden alkatrésszel, minden huzallal és a többi lehetséges komponens cserélgetésével és ennek a tesztnek a végén elmondhatná, hogy igen ez most EZ és Így szól. Persze ilyen lehetősége kevés embernek adatik, és hát nekem sem. Viszont hiszem azt, hogy a zenehallgatása közben, illetve az építés közben jövő ötletek hasznosak, és engem elirányítanak az én utamon tovább. Ezek az elgondolások már jó régen oda vezettek, hogy egy részt közvetlen fűtésű triódákkal szeretném meghajtani a 300B-t. Ezért szereztem a YO240 közvetlen fűtésű triódát. Mondjuk a dolog elindítója természetesen egy bájos gömbburás 102 volt a Westernelectric-től, de mind árban, mind beszerezhetetlenségében (Ok, egy – egy darab beszerezhető, na de egy pár már reménytelen) ez egyenlőre állom marad. Bár a kínaiak is és pl. a KR Audio is felvette palettájára (R-Type), de szintén horror áron.  A másik dolog ami még motoszkált itt bent, - ki tudja a fejemben vagy a szívemben inkább – az az volt, hogy ennek a csőnek öregnek is kellene lennie, mert – most nem akarok bele menni, miért is, de aki igen, annak ajánlom a [1] olvasmányt. Tehát elkezdődött, a már több éve tartó keresgélés. (Azért akinek van egy pár meghallgatható 102-je vagy eredeti Marconi R-type-ja nyugodtan hívjon fel.) Tehát a keresett csőnek a gyártási éve legrosszabb esetben legyen a ’30-as években, de inkább előbbi. Azért a nagyon koraiak azért nem jók, mert eléggé kezdetleges volt a gyártási technológia és a cső szinte hallgathatatlanúl mikrofóniás tud lenni, nem beszélve a gyér vákuumról sem, és ezek a hibák meg tudják keseríteni azt amit hallunk. Végül is a fizikai megvalósulását az kezdte adni a dolognak, hogy hozzá sikerült jutnom egy pár Arturus 127-es csőhöz. Első sorban nézzük meg mit is érdemes tudni ezekről a csak számmal jelölt csövekről. Ez a jelölés Amerikában szokásos két szájegyes csövekből származtatható. Tehát az alap család a 27-es jelölésű trióda. Ezt minden amerikai gyártó kínálatában megtaláljuk, sőt a többit is, de ezt inkább részletezem. Amikor a gyártók már túlhaladták a kezdeti csőgyártást és annak nehézségeit és körvonalazódott a tömeg gyártás lehetősége, kialakították cső családjaikat. Eleinte persze mindenki össze-vissza jelölgetett mindent. Ez a fejetlenség Európában még sokkal látványosabb volt. Tehát amikor ezeken a kezdeti nehézségeken túljutottak akkor felismervén a szükségességét némiképpen szabványosították a csövek jelöléseit is. Ezeket a csöveket ilyen jelöléssel majd minden Amerikai gyártótól beszerezhettük annak idején. A csövek, tehát családot alkotnak, kezdve a 37-essel, ami egy közepes µ-jű trióda 6,3V-os fűtéssel, valamint a 76, ami kicsit nagyobb µ-jű, de szintén 6,3V-os fűtésű. Hasonló párt alkotnak a 27 és az 56 is, de itt a fűtés már csak 2,5V. Vagy a 26, ami szintén 2,5V-os, de közvetlen fűtésű (ez lenne az igazi) A felsorolt csövek mind ma divatosan Baloon néven nevezhető, vagy ST-Shape, azaz gömbölyű tetejű burával készültek, de későbbi sorozataik már gnóm formájúak. Foglalatuk egységesen UX5. Ezek a csövek persze európai változatban is léteztek, mint pl.: … vagy akár még Tungsram és Vatea gyártmányként is mint pl.: LD431. Sajnos mint említettem az európai változatok többféle foglalattal készültek mindenféle elnevezéssel, így azért jelentősen megnehezítve az akkori és a mai építők dolgát is. pl. E424, E415 Philips, RV4100 VateaA VATEA RV4100-ja mint áhított meghajtó trióda , HV4100 Vatea, REN804 Telefunken, REN904, REN1004 Telefunken, W4110 Valvo, A4100 Valvo. Természetesen ezek az europai csövek nem teljesen kompatibilisek csak megközelítik azt. Foglalataik pedig az európai normák szerintiek. De visszatérve az én példányaimra ezek 127 névre hallgatnak, ami az alap 27-es sorozat kissé javított változatai. Ezt tovább fejlesztve készültek még 227-ek is. Persze az Arcturus varázsát leginkább a kék búra adja. A foglalatukon az Arcurus felírat díszeleg, de a búrára ragasztva a Sylvania felségjelzése olvasható. A felső leszívó csonkról és a tényről, hogy kék burával rendelkeznek egyértelművé teszi, hogy a gyártó valójában az Arcturus. Valószínűleg a kartell megállapodások miatt vagy egyébb megállapodások miatt, - mert később a Sylvania fel is vásárolta az Arcturust - került rá ez a felirat.
Nyomozás a kék búra ügyben.Az ilyen nyomozás mindig különös izgalommal tölt el. Ilyesmi lehet a régészek izgalma is amikor az emberiség történelméből fedeznek fel egy újabb aprócska részletet. A régi csövek egy letűnt kor gyermekei még a fogyasztói társadalom és gondolkodásmód előttről.
 A GAD-ATTILA a kék Arcurusszal, közelről - érthető, hogy bele lehet szeretni a látványba ... és szólni sem akárhogyan szól Nagyon kevés dolgot lehet megtudni a csőgyártás kezdeteiről, de még kevesebbet a kék búrás csövek történetéről. Annyi bizonyos, hogy az első világháború utáni Európában a csőgyártás éppen kezdett kibontakozni. Kék búra ügyben az egyik francia csőgyárat kell megemlíteni, mivel Ők készítettek ilyet először. Ez a csőgyár a Fotos, illetve Grammount volt. Sajnos semmit nem tudtam kideríteni arról, hogy valójában mi indokolta a kék búrát. Technikai oka valószínűleg nem lehetett, mert a kobaltot is tartalmazó üvegnek rosszabb a hő leadási tulajdonsága, mint a normál, csőgyártásra is használt üvegnek. (Csak persze ezt nem biztos, hogy már akkor is tudták volna.) A másik általam valószínűbbnek tartott ok, mindjárt kettő is. Egyrészt marketing lehetett a dolog mögött, másrészt - ami nem mentes a marketingtől - a kék búra kevéssé észrevehetővé teszi a csöveknél szokásos tükrös, ködös búra bevonatot. Persze a szép tükrös bevonat annak jele, hogy a cső még jó, de ha tudjuk, hogy a korai technológiák ennél a gyárnál eleinte nem okoztak szép tükrös bevonatot. Hanem a kései hőkezelés hatására opálos, barnássá váltak tükrös bevonataik. Ez gyakorta okozott eladási problémát, mert a vevő azt mondta, hogy a cső használt, pedig nem volt az. Természetesen bizonyítékom arra, hogy a kék búra ilyen megfontolásból született volna, nincs. Annyi bizonyos, hogy aki látott már ilyet az reménytelenül és végzetesen szerelmese lesz. A franciákon kívül gyártottak még kék búrával csöveket a Blaupunkt-nál is, de talán közismertebb az amerikai Brightson és az Arcturus (Sonora). Ezek közül inkább az Arcturus a legnagyobb olyan gyártó, aki kék búrás csövet állított elő. A csöveit több gyártó nevével is megtalálhatjuk, valószínűleg a kartell megállapodásoknak megfelelően. Az Arcturus 1933 közepéig gyártotta csöveit kék búrával, ezután már csak ritkán fordult elő, hogy kék búrát kapott volna a náluk készült elektroncső. Valószínűleg a kiéleződött verseny és az ebből adódó árverseny, ami kiszorította a drágább kék búrát a piacról. Az Arcturus egyébként az Ökörpásztor csillagkép legfényesebb csillaga. Attilla hazatért a Tisza partjára. A GAD-ATTILA a háló anódos Philco-val Tehát a cső immáron adott volt. Több rajzot is átbogarásztam, mert szintén saját tapasztalat, hogy lehet, sőt érdemes másoktól tanulni, főleg mielőtt drága dolgokat akarok kipróbálni. A készülék váza adott volt, mert a GAD300-ba kellett illeszteni. Csak a GAD300-ban az SRPP miatti 450V-os anód feszültség ezeknek a korai csöveknek igen durva. És ilyenből SRPP-t építeni megint csak meredek feladat lenne. A tápfeszültségből pedig véleményem szerint egyszer kell, jót csinálni. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi van akkor ha nem jön be a dolog és attól még használni kell az erősítőt tovább, a kifurkált dobozt nem dobhatom ki. (Ahhoz túl drága volt) Tehát a táp különösebb átalakítása nélkül kell megoldani a dolgot. Sokat gondolkoztam rajta és a szívemnek is tetsző megoldás hónapokig váratott magára, míg végűl ráakadtam Attillára. Dick, aki a nevet adta neki, bizonyára csak rettegett barbár Hun ként ismeri Attillát, és ez indokolja a sok t-t meg l-t, a névben. Mert ugye a mai írás szerint Attilát írnánk, de ha Atillára gondolunk ott már az archaikus magyar (Hun) miatt indokolt lenne a két l, csak hát akkor meg a két t, nem. De nem akarok senkit untatni ezzel, akit érdekel pl. Badiny-nél olvashat róla. Mindenesetre már régen bosszant, hogy a "fejlet" nyugat mindig a barbárság megtestesítőjeként vonultatja fel a Mi Atillánkat, holott pl. hét nyelven beszélt, amit nem kifejezetten tartok barbár szokásnak. Visszatérve; a kapcsolás több szempontból is érdekes. Nekem persze elsősorban azért, mert pont megfelelő, de azért is mert a felesleges (250V) feszültséget egy D3a-val felemészteti és ráadásul nem is rosszul kivitelezve. A D3a egy Siemens postai pentóda, ami hosszú élettartamú 10e órás aranyozott lábú, igen audiófilnek mondott színezés mentes hangot produkálónak tartott csoda pentóda. Ezért ezt nem lehet rossz választásnak mondani és remélhetőleg hagyja majd kibontakozni a 127-et. A kapcsolásnak azért vannak olyan elemei ami nem tetszenek, de első lépésben meg kell építeni, meg kell hallgatni -mert lehet, hogy neki van igaza- elv alapján a GAD300-at átalakítottam ilyenre, és mivel a 127 és társainak beszerezhetősége nem garantált, a lehető leginkább törekedtem a többféle cső egyszerű gyors berakhatóságának megoldására is. Ebből született egy kapcsoló üzemű táp, ami 250KHz kapcsoló frekvenciával állítja elő a szükséges 2,5V-os fűtő feszültséget, úgy hogy egy kapcsoló segítségével (igazából 4) ez a feszültség akár menet közben is megváltoztatható legyen 1,5V – 6,3Vig minden előforduló feszültségre. Ezek a feszültségek lehetnek 2,1V 4V és 5V is. Gondolván az európai csövek 4V-os fűtésére. Mert hogy az első nemtetsző megoldásban és számomra teljesen elfogadhatatlan megoldásnak az LM317 felhasználását láttam ilyen feladatokra. Mert mind amellett, hogy nem szól éppen a legszebben még melegszik is, de nagyon. Most egyenlőre így hallgatom meg. A következő alakítás természetesen az újabb vessző paripám az elemes negatív előfeszültség lesz. Mert bár katód ellenállás párti vagyok, de az elem annyira jól szól, hogy kezdem azt gyanítani, hogy nem a direkt negatív előfeszültség vagy a katód ellenállás adja a két megoldás hangbeli különbségét, hanem az előfeszültség előállításának módja, kivitelezése.  A GAD-ATTILA a Philco-val, közelebbről Pl. nem biztos, hogy egy katód ellenállás megoldásnál jó hangot kapunk szokványos ellenállás felhasználásával, de biztosan jobbat egy átlagos igenyű negatív feszültségű táppal szemben. Ezért is régi szempontom, hogy a tápot jól kell megépíteni, nagyon jól, de csak egyszer egy erősítőben és ha lehet abból csináljuk a többi szükséges feszültséget is, mert könnyebb egyszer tisztességesen megépíteni mint többször. Pl. GAD300 tápja is. Viszont bármilyen jó ellenállásnál még jobb az ideális generátort megközelítő (legalább is ebből a szempontból) elem/akkumulátor. Persze ennek a megoldásnak is vannak előnyei no meg kényelmetlenségei. Mert mi is van akkor, ha az elem lemerül? Jah, ugrik a cső, mert ekkor maximális áramot enged, hiszen a vezérlőrács előfeszültsége 0V. Ezért tölthető cellával is szokták ezt csinálni, de ekkor a katódkörbe teszik, hogy a csövön átfolyó áram töltse. Azért persze ez sem tökéletes megoldás mert ettől még a cella kifekszik amikor lejárt a kihordási ideje. Na, de egyenlőre, nem tartok még itt, éppen csak elkészült az első, még GAD-Attilla. Annyit azért még elárulok, hogy a végső cél a 300B előfeszültségének elemmel történő előállítása lesz.
És akkor egy gyors cső teszt. A 27-ek bandája: 27 Sylvania, 127 Arcturus (Sylvania), 27 Philco Maga az Attilla nem okozott csalódást pedig erre számítani lehetett, hiszen egy cső bekerült a jel útjába. A D3a viszont jó választásnak bizonyult. A legfiatalabbnak tartott csővel kezdtem a meghallgatásokat, ezzel olyan hangot hallottam, mint a legjobb 6SN7 tung-sol változatban a régi konfiguráció mellett. A másik két csőtől viszont kicsit tartottam. A szakirodalom az arcurust is és a philcot is erőssen zajosnak, mikrofóniásnak tartja. Elvárásaim szerint a philcotól várok többet, hiszen az régebbinek is néz ki, másrészt viszont hálóanódos. Mint várható is volt mindkét öreg cső zajosabb, legalább is ameddig a HybII a bekacsolást végzi, de amikor az üzemi körülmények beállnak már csak igen apró zaj vehető észre. Nagyon nagy különbség nincs, a Philco és az Arcurus között, talán a Philconál nagyobb teret érzékelni, és ezt betudhatjuk a hálónak is, de a két cső között messze nincs egy ortó különbség. Viszont az öreg csövek valóban jobban muzsikálnak, mint az fiatalabb kollégáik. Viszont messze nem érzékeltem akkora különbséget, hogy csak ezért érdemes lenne, ilyet építeni. A kinézetéért, viszont minden képpen :).
Felhasznált irodalom:
| [1] G. R. Wawe – T. Z. Marshal: | Az energia titka (Universum Universitas kiadványa jegyzet gyanánt) |
| [2] Bill Condon: | Blue Arcturus |
| [3] Walter L. Krahl: | Mechanical Construction of Arcturus Type 127 (Radio For January 1931) |
| [4] Udo Radtke: | Csőgyüjteménye alapján |
| [5] Ralf Sürtenich: | #27 Triode Line Amp |
| [6] Triode Dick: | Attilla |
| | |
A jól ismert GAD300 300B-vel megépített példánya. Caddock, és tantallum alkatrészek, klasszikusan stabil minőségű elkókkal felépített, és Mundorf Supreme Silver/Gold csatoló kondenzátorokat alkalmazó, klasszikus kapcsolás duplájára méretezett táppal, ami megfelelő hátteret biztosít a dinamikus nagy energiákat megmozgató zenékhez is, mégsem lusta. Ez a táp kialakítás lehetővé teszi a -89dB-es brummszintet, ami nagyérzékenységű tölcséres hangszorókban sem okoz zavaró zajt. Mivel belselyében a GAD300 KIT található, ezért minimális alakítással (pár forrasztás) bármely 300B vagy 2A3 végcsővel használható, bár tapasztalataink szerint leginkább a 300BS-C, vagy 300BS-B cső adja kínálatunkból a legjobb hangot. A kialakítása duál monoblokk, ami azt jelenti, hogy egy dobozban két teljesen különálló monoblokk, amelyek csak a hálózati csatlakozó pontjainál találkoznak. A készülék 300B-vel szerelt változatáról teszt olvasható a Sztereó magazin 38. számában. 
