|
Gyakori kérdések |
|
|
 Csöves erősítőket többnyire otthoni zenehallgatás végett szoktunk építeni, nekem is néhány efféle zenei konzervnyitóval szerzett élmény párologtatta el a csőnek, ennek a technikai fejlesztés csatájának minden frontján megsemmisülni vélt vesztesnek járó megvetésemet. Sokkszerű volt új csőgyártó cégekre találni, és azzal szembesülni hogy a zenei elektronikai termékek arisztokráciája ma is a régi: Új stúdióberendezések készülnek csövekkel. A sebzett veteránok hadititkát ugyan nem fejtettük meg, nem sikerül képletekbe önteni a hangzást és a hatást, mégis meggazdagíthatnak ha illő módon közelítünk hozzájuk, megtartva Jakab apostol intelmét: „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra…” Így szerettem meg pár olyan műfajt (pl. jazz), amelyben a hangzás részletgazdagsága, a hangszer akusztikai szépsége is gyönyörködtet, behatol az ember pszichéjébe, és kifésüli a zilált idegzetet egy küzdelmes nap estéjén. Titokban örültem is a hamvaiból feltámadó rádiólámpának. Ez egy szép, karakterisztikus alkatrész. Bár szilaj ősétől, a forrófejű villanykörtétől való származását sohasem sikerült teljesen levetkőznie, a hírközlés kifinomult műveltségének mégis épp a leginkább vérzivataros évszázadban lett zászlóvivőjévé. Kár lett volna érte. Köszönet tehát mindazoknak akik a zenehallgatás kultúráját művelik és képviselik, főleg a honlap fenntartójának. A háziszaporítású másodrendű harmonikusokért is…Az alább részletezett előerősítőt a muzsika illő és gusztusos konzervdobozba töltése tette szükségessé, és a processzus innenső végén sem csalódtam a csövek tudományában. Két RODE NT2-es mikrofonnal, egy Tascam US122 külső hangkártyával és egy laptoppal kell felvételeket készíteni, énekhangra és népi hangszerekre. A műfaj megkívánja, hogy a nagy, meleg hangzású, 35mm-es membránok miatt igen részletgazdag muzsika meg is maradjon annak, így önként adódik a triódás előerősítő alkalmazása a hangkártyába épített félvezetős preamp lehalkítása mellett. Valamint az extra mélyhangokat is meg kell tartani. (A mikrofonpár korábbi gazdájának volt egy régi, szigorúan nem eladó mikrofonpárja, még elektroncsöves. Azután kíváncsiságból szétnézve a piacon találtam új fejlesztésű csöves mikrofonokat, alig 400 ezer forint alatt, darabja. Már semmin sem lepődöm meg…) A hangkártyának szimmetrikus, vonali szintű - 2V, 15 kOhm - , vagy mikrofon szintű, 2,2 kOhmos bemenetei vannak. A mikrofon beépített előerősítője 36 - 48 V távtáplálást igényel a szimmetrikus jelvezetéken, erenként kb 2mA fogyasztás mellett. Sokadik kísérletre született meg a jelenlegi változat. Eredetileg vegytiszta galvánelemes táplálású erősítőt szerettem volna, így kísérleteztem telepes csövekkel, amelyeknek bár szép és zajmentes hangjuk van, óriási nagy a mikrofóniájuk, mert a katódjuk nagyon vékony izzószál. Az egyébként figyelemre méltó hangzású, alacsony zajú 1P24B végpentóda (triódának kötve, 10 V körüli feszültséggel hajtva) percnyi hosszúságú csengést produkált egy gyöngéd pofon hatására. (Kötött pulóverbe bugyolálva az erősítő így is jól viselkedett.) A DLL101-gyel is próbálkoztam, meglepően jó erősítése van 12V-os anódfeszültséggel (több mint 3mA/V-os meredekség!), szimmetrikus cső lévén pont illeszkedne is a rendszerbe. Később indirekt fűtésű csövet vettem elő, ECC86 + PCC189-et az alacsony anódfeszültség miatt (48V-os akku volt a mikrofon miatt). Sajnos a gyér erősítés miatt nem sokat jelentett. A nagy erősítés szüksége miatt le kellett tennem a telepes táplálásról, mivel a mélyhangok megőrzése és a jó sztereó kép (fázishűség) miatt mindenképp közvetlen csatolású erősítőt akartam. Az itt szereplő példány első fokozata ECC83, mivel ennek van kellő erősítése, ezt követi egy ECC85 + PCC189-ből felépített SRPP fokozat, az alacsony belső ellenállás és a még használható erősítés kompromisszumaként. Az első fokozat zaját amennyire lehet le kell szorítani. Ezért nagyon alacsony anódfeszültséggel (50V körül) és árammal (kb 410 mikroamper), valamint csökkentett fűtőfeszültséggel (12V=) üzemel. A mikrofont relatíve alacsony, legalább 1000 ohmos terheléssel kell lezárni, az ECC83 cső bemeneti impedanciája pedig meglehetősen alacsonyra adódik a nagy erősítésből fakadó nagy Miller-kapacitás miatt, ezért is került az első fokozatba. A cső bemeneti kapacitása megnövekszik az anód-rács kapacitásnak (1,7 pF) annyiszorosára, amekkora a fokozat erősítése. (Pontosan CMiller = (1- A)Cga, A az erősítés, mivel invertáló erősítő, negtív szám.) Ez kb. 70-80-szoros lehet (A = µ(Rt /Rt+Rb), Rt az anódot terhelő ellenállás, µ a trióda erősítési tényezője, Rb a trióda belső ellenállása, mely függ a bellítástól, nem tudjuk hogy itt pontosan mennyi), így a cső 120-140 pF-dal terheli a bemenetét. Ez pedig komoly kihívás lehet a megelőző fokozat anódkörének, több méter vezetéknyi reaktancia: 120 pF 20 kHz-en 66 kOhm. Ha épp egy ECC83-as csövet terhelnénk vele, amelynek a belső ellenállása körülbelül ugyanekkora, 45 fokos fázishibát okoznánk! De még 5 kHz-en is 14-et. Ezt pedig a hangváltók nélkülünk is megteszik talán… A mikrofon kimenőellenállása hivatalosan 200 ohm, nagyságrendekkel alacsonyabb, nem zavarja a megnövekedett kapacitás, legfeljebb pár méterrel hosszabbnak látja a kábelt. A mikrofon közvetlenül csatlakozik a bemenőcsövek rácsára, ezért a rácson megjelenő egyenfeszültségnél kb. fél volttal több van a katódon. A katódellenállás nincs kondenzátorral áthidalva, mivel a szimmetrikus rendszer miatt amennyivel csökkenne a feszültség az egyik katódon, épp annyival nőne a másikon, így a földhöz viszonyítva nem történik változás. Sajnos nem tudtam nagyobb tápfeszültséget előállítani trafó híján, ezért kénytelen voltam a bemenő cső anódfeszültségéhez hozzáadni a mikrofontáp 45V-os tápfeszültségét. (A telep csatlakozója egy diódával van átkötve, ellenkező esetben ha a telep áramköre megszakadna, az első csövön keresztül az anódfeszültség fordított polaritással a mikrofonra kerülne.) A nagy értékű katódellenállás jó hatással van a fokozat egyenáramú stabilitására (sosem fog elmászni a munkapont, bármilyen öreg vagy épp vadiúj cső álljon itt), és a szimmetrikus bemenetre aszimmetrikusan érkező zavarjelek elnyomására is. A zavaró elektromágneses erőtér a mikrofon két vezetékében ugyanakkora jelet gerjeszt és mindkettőben azonos polaritással, de a két vezeték közti feszültség különbségére nincs hatással. Ezt a különbséget csupán a túlvégen levő mikrofon feszültsége határozza meg, és az erősítő csak ezt erősíti, mivel a katódellenálláson a két rácsra azonos fázisban érkező jellel szemben nagy negatív visszacsatolás keletkezik. Az anódokon tehát a földhöz képest kb 50-60V mérhető, 2-3 voltos eltéréssel, az ikercső triódái között levő gyártási pontatlanság miatt. Ez közvetlenül csatlakozik a szimmetrikus SRPP fokozat bemenetére, az ECC85-ös cső két rácsára. Sajnos itt már nem lehet összekötni a katódokat, mivel ez esetben a 2-3V-os feszültségkülönbség ugyanahhoz a közös katódhoz viszonyítva nagyon elcsúsztatná az egyes triódák munkapontjait, talán le is zárnák az egyiket, elveszne a szimmetria. Épp ezért nem tudtam a DLL101-es csővel zöld ágra vergődni ebben a fokozatban, a DC-csatolást pedig nem adom fel, és egy fokozat kevés. Két külön katódellenállást használtam tehát, ami lehetővé teszi azt is hogy nagyon eltérő rácsfeszültségeknél és csere esetén nagyon eltérő csövekkel is ugyanaz a munkapont álljon be. A katódokat két párhuzamosan kapcsolt kondenzátorral kötöttem össze, elég nagy értékűvel, mivel a katód felől a csöveknek kicsi a ki- vagy bemeneti ellenállásuk. Minél nagyobb a meredekség, annál kisebb. Épp ezért került a kimeneti, katódkövető fokozatba a nagy meredekségű PCC189, no és azért, mert már nem maradt elég nagy feszültség, az ECC85 elfogyasztja, míg a PCC189 kevéssel is beéri. Egy katódkövető kimeneti ellenállása nagyjából a meredekség reciprokával egyenlő. Ha ez igaz, akkor az egész erősítő kimeneti ellenállása valahol 200 ohm körüli érték. Bár nem kell vele hosszú kábelt vagy alacsony terhelést meghajtani, csak egy 15 kiloohmos bemenetet. Mégis, jobb felkészülni a kósza és rakoncátlan frekvenciafüggő reaktív összetevőkre egy határozott fellépésű feszültséggenerátorral. Sajnos ide már csatolókondenzátort kell tennem, 4 db 1 mikrósat összesen. Ez a legkompromisszumosabb tényező… A táplálást tehát megtörten a konnektorból oldottam meg, kivéve a mikrofonokét, oda 5 db sorba kapcsolt és akciósan vásárolt 9V 200 mAh kapacitású NiMH „Sokol-elem” került, mert nem bíztam benne, hogy mikrovoltra ki tudom szűrni a zavaró hangokat. Bár mindent megtettem, ami a dobozba belefért. Az EZ80 típusú egyenirányító csövet egy annak katódját gyöngéden kímélő, alacsony, 33 mikrofaradosnak ígért kondenzátor követi, majd egy 25H értékű régi kimenőtrafó primer tekercse, innen 3db 470µF szűrőkondi. A hálózat felől érkező nagyfrekenciás zavarok ellen védelmet ad a trafó primerje és szekundere közé tekercselt árnyékolás, melyet az 50-es évek Angliájában terveztek az eredeti készülékbe, egy négycsöves vevőbe, amelyből a trafó származik. A fűtést eredetileg a saját 6,3V-os tekercsről szerettem volna táplálni, feszültségkétszerezés és stabilizálás után, de ez már sok volt a trafónak, elég meleg lett tőle, így egy 16V-os laptoptáp lett a fűtő. A két PCC189 sorbakötött fűtőszálára egy kis ejtőellenálláson keresztül, a többire egy-egy 7812-esen keresztül jut az áram. A fűtőszálak csövön belüli szigetelése okozott némi fejtörést. Az ECC83-as csőnél legfeljebb 180V, a másik kettőnél 90V engedhető meg a fűtőszálak és a katód között, ráadásul 20 kiloohm fölé nem mehet a szigetelés két oldalán mérhető ellenállás értéke. Csövenként. Ez pedig egy hatlámpás (vagy 12?) készülék, tehát a fűtőszálak földhöz képest mért feszültségét rögzítő osztó belső ellenállása ennek hatoda lehet, vagy kevesebb. Ilyen alacsony értékű ellenállásokból készített feszültségosztó pedig nagyobb áramot venne fel, mint az összes anódáram kétszerese… Így 2db fázisceruzából származó kis glimmlámpa került laptoptáp negatívja és a föld közé, melyeket 1 mA körüli árammal tápláltam a + anódfeszültségről. A ködfénylámpákon +140V mérhető összesen, belső ellenállásuk párszáz ohm. Egyúttal mutatják a kondenzátorok töltöttségét. Sajnos erős percegést keltettek a kimeneten, ezért át kellett őket hidalni egy kapacitással, amely teljesen kioltotta a zavart. A tápegységet a trafó mágneses terétől való félelmemben külön dobozba tettem, és a tápvezeték egy köteg többszörösen árnyékolt vezeték lett, de mint később kiderült, feleslegesen aggódtam, rátéve sem hallatszik semmi. Még ki sem hűlt az utolsó forrasztás, kipróbáltam hogyan szól, egy szál gitárral és különböző mikrofonpárosítással, végül az ORTF-módszernél maradtam, mivel úgy találtam hogy a teret így lehet a legjobban „érezni”. A két mikrofon egymás mellett 17cm távolságban van, vese karakterisztikára állítva, tengelyeik 110 fokos szögben állnak egymáshoz képest. A gitártól kb. 60cm-re. Így a térinformációt mind az irányérzékenységből fakadó hangerőkülönbségek, mind pedig a távolságuk miatt fellépő fáziseltolódás hordozzák. Összehasonlítva a hangkártya beépített, saját előfokozatával végzett erősítés, illetve az előerősítőnkkel kiegészített és lecsavart belső fokozattal való felállással, megdöbbentett a különbség, jobban mint a teljesítményerősítők próbája során. Természetesen csöves erősítővel hallgattam vissza. Vártam némi különbséget a beépített preamphoz képest, elsősorban a jel-zaj viszony javulására számítottam. Nem ez történt. Ugyan a jel-zaj arány nem sokat javult (nincs is rá szükség), ám a hangzásbeli különbség akkora, hogy sokáig még nem tudtam felállni a székből. Sokkal kontúrosabb, részletesebb, élőbb csöves előfokkal. Egy konkrét hangszer hangjait hallottam annak minden apró finomságával. A sztereó kép nem volt rossz azelőtt sem, így azon nem nagyon volt mit javítani. A preamp stabilan működik, a hangja nem változik órákon keresztül sem, noha eléggé felmelegszik a doboza. Ám mivel semmilyen hőre érzékeny alkatrész nincs benne, talán a két elkó csupán - de azok 85oC-fokosak - ezért nem vágtam rajta több szellőzőnyílást. ECC83-as csőből három gyártmányból van párosom, vadonat új JJ, régi de tán sosem használt Tungsram, és régi, használt, hosszú anódos Mullard, „British Made”. A megelőző sokk hatására már nehezemre esett különbséget észrevenni, ha mégis volt az talán a legutolsó javára. |
