elektroncso.hu - TUNGSRAM

A Tungsram Rt. Megalapítása
Th. A. Edison 1879-ben fedezte fel a szénszálas izzólámpát, és ezzel megteremtette a világítástechnika alapjait.
Hazánkban az „Egger B. Távírógyár” – mint a Tungsram jogelődje 1886-ban kezdte meg szénszálas izzólámpák gyártását. E kis vállalat azonban a távíró-berendezések mellett nem tudta kielégíteni a piac lámpa igényeit, ezért több gyár összevonásával, nagybankok és részvényesek tőkéjével 1896. augusztus. 1.-én megalapították az „Egyesült Villamossági RT”-t.
Az izzólámpa-fejlesztés első nagy nemzetközi sikere Dr. Just Sándor és Hanamnn Ferenc világszabadalma volt 1903-ban. Az izzólámpákban a szénszál helyett volfrámszálat alkalmaztak, így a jobb fényhatásfokú, nagyobb fényerejű, hosszabb élettartamú fényforrások gyártásával a Tungsramnak már ekkor sikerült meghódítani a világpiacot.
1906-ban az izzólámpagyártás jelentőségének hangsúlyozására a vállalat felvette az „Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT” nevet. Három évvel később bejegyezték a „TUNGSRAM” védjegyet is. (Ez a szó az angol „tungsten” és a német „volfrám” azonos értelmű szavak összevonásával alkotott mű szó.) 1983-tól a vállalat cégneve is „Tungsram RT”-re változott.
A műszaki kutatásaik eredményeként a „klasszikus” vákuumlámpák mellett 1911-ben megjelentek a világpiacon az első nitrogéngáz-töltésű izzólámpák, majd a duplaspirál volfrám izzószállal ellátott fényforrások. A termelés további növelése szükségessé tette a gyár területének kibővítését: újabb földbirtok megvásárlásával kialakították az újpesti törzsgyár mai területét, ahol sorra születtek meg a kriptonlámpán át a legkorszerűbb fényforrásokig a világítástechnika összes termékei. 1986-ban a világ fényforrás termelésében a Tungsram az első 10 nagyvállalat közé tartozott.

Külön köszönettel tartozom Mészáros Sándornak aki lehetővé tette cikkének felhasználását és jelentős forrás anyaggal segítette jelen cikk elkészültét.

Mészáros Sándor (szül. 1927. máj. 8. Üllő) Vegyészmérnöki diplomát szerzett 1950-ben, a Budapesti Műszaki Egyetemen. Első mérnöki munkahelye a Hőtechnikai Intézet, ahonnan átkéri magát az Egyesült Izzóba. 1954-től a csőgyártás osztályvezetője, 1965-től az elektroncsövek szakmai főtechnológusa. 1970-től a Budapesti Elektroncsőgyár igazgatója, 1975-től fejlesztési főmérnöke. 1984-től, 1988-as nyugdíjazásáig, tanácsadó illetve főmunkatárs. 1970-től 1996-ig a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán az elektroncsövek másodállású főiskolai tanára volt. A Híradástechnikai Tudományos Egyesületben 1968-tól a vákuumtechnikai szakosztály elnöke volt, ebbéli munkásságáért Puskás- és Pollák-díjban részesült. Többször ismerték el Kiváló Dolgozó jelvénnyel és miniszteri dicsérő oklevéllel. Megkapta az IPM Kiváló Munkáért érdemrendet. (Annak ellenére, hogy párt tag soha nem volt.) Aranydiplomás mérnök.

Rádiócsőgyártás
A híradástechnikai ipar és az amatőr tevékenység egyik legfontosabb aktív alkatrésze – a félvezetők térhódítása előtt – az elektroncső volt. Az „elektroncső” elnevezés azonban gyűjtőnév, és hamis képet szül bennünk, ha a félvezetők elterjedésével a teljes elektroncső családot korszerűtlennek tekintjük. A történelmi elnevezés szerint rádiócső, illetve vevőcső pótolható ugyanis félvezetőkkel, míg a képcsövek, adócsövek, mikrohullámú csövek stb. még ma is korszerűnek mondhatók.
Ismeretes, hogy az elektroncső alapfejlesztésében az első lépést – több mint 100 évvel ezelőtt, még 1884-ben – Edison tette meg. Szénszálas izzólámpával végzett kísérleteinél észlelte, hogy az izzó szénszál és a burába beforrasztott fémlemez között áram folyik, ha a lemez a szénszálhoz képest pozitív feszültségen van. E megfigyelés alapján 1904-ben az angol Fleming alkotta meg az első kételektródás egyenirányító diódát.
1905-ben az amerikai Lee de Forest egy harmadik elektródával, a ráccsal, már vezérelni is tudta a csőben folyó áramot. Ez a triódának elnevezett eszköz már erősítésre is alkalmas volt. Az első elektroncső-szabadalmat az osztrák R. Leiben nyújtotta be 1906-ban.
A kísérleti eredmények és a Leiben szabadalom alapján 1912-ben kezdtek a világon ipari méretekben diódákat és triódákat gyártani, majd az első világháború alatt alkalmazták azokat először a rádiózás céljára is. Magyarországon 1913-tól nagyméretű triódát gyárt Percel Aladár.
A Tungsram RT az első izzólámpái mellett viszonylag korán, 1917-ben – a világon harmadikként – kezdte el az elektroncsövek fejlesztési és gyártási kísérleteit a KLERA katonai rádió céljára.

Korai vevőcső gyárgyárcsarnok

Az izzólámpa osztályon gyártott első csövek még ún. direktfűtésű volfrámkatódúak voltak. Az MS2 cső 4V és 0,5A áramfelvételű, még akkumulátoros táplálást igényeltek és működésük során 2300°C-ot értek el. A cső meredeksége 0,2mA/V, áthallási tényezője 8% volt. A konstrukciójára jellemzően a katódjukat szimmetrikusan vette körül az átlyukasztott nikkellemezből hajlított hengeres rács és az ugyancsak hengeres anód. A csövek készítésénél nehézséget okozott a szükséges nagy vákuum előállítása és annak fenntartása a cső működése közben, hiszen akkor még a nagy vákuum előállítására szolgáló eszközök, mint pl. a diffúziós szivattyú és getterező anyagok még ismeretlenek voltak.
A rádió útján történő hírszórás 1920-ban kezdett elterjedni a világon. A rádiótelefónia céljára számos adót építettek, és az adóállomások terjedésével kibontakozott egy új iparág körvonala. Ekkor, 1920-ban határozta el az Egyesült Izzó, hogy az elektroncsövek fejlesztésére és gyártására új részleget létesít, amit 1922-ben „Audion Osztály”-ként létre is hozott.

Az első sorozatban gyártott cső, a H2

Az első gyártásból származó, még ugyancsak volfrámkatódos csőtípusok - H2 és H3 néven – 1923-ban kerültek forgalomba, majd 1925-ben született meg a tóriumos katódú MR2 és MR3 típus. A volfrámhuzal-katódú H2 és H3 egyenáramú fűtésű csövek még 2W fűtőteljesítményt igényeltek és 2200°C-on izzott a katódjuk.

Forgószivattyú

Az MR2 és MR3 ugyancsak direktfűtésű volt, de a tóriumos volfrámkatód miatt már csak 1600°C katódhőmérsékleten üzemelt és az akkumulátorból csak 0,2W fűtőenergiát fogyasztott, vagy is a H2-H3 fűtésteljesítményének csupán a 10%-át. Az MR csövek gyártástechnológiája is jelentősen fejlődött. A szivattyúzáshoz már diffúziós szivattyút használtak, mert a tóriumos volfrámkatódhoz jobb vákuumra volt szükség és oxigénmentesebb kezelési körülményekre. A szivattyúzás alatt ezért a cső belső fém alkatrészeit nagyfrekvenciás árammal vörös izzásig hevítették és a cső üvegballonját kívülről gázkályhával melegítették az üveg gáztartalmának csökkentésére. Ezek a folyamatok még álló szivattyúkon, a rossz hatásfok miatt órákig tartottak. Ebben az időben dolgozott a rádiócsőgyártásban Patai Imre vegyészmérnök is, aki számos technológiát, így az elektroforetikus masszakivitelt is kidolgozta. Mivel azonban Aschnerrel összeveszett, kilépett az Izzóból és megalapította saját rádiócső-gyárát, a VATEA-gyárat. Patai, mint az Izzó konkurense, 1926 után 48 rádiócső típust fejlesztett ki és hozott forgalomba.
A húszas évek közepén az elektroncső már nagyjából rádió-vevőcsövet jelentett. A tóriumos katódokat hamarosan felváltották a báriumkatódok. A Tungsram világviszonylatban is jelentős kutatómunkájának eredményeképpen jött létre a jobb emisszióképességű báriumcső. Közben a gyártás technológia is jelentős előre lépés következett be a magnéziumgetter alkalmazásával. Ennek segítségével a szivattyúzási időt már néhány percre lehetett csökkenteni. A magnéziumot a ballon falára párologtatták és a keletkező magnézium tükör kötötte meg az oxigénen kívül a többi maradék gázt is. Ez a magnéziumtükör a cső élettartama során is jó vákuumot biztosított. A rövid szivattyúzási idő tette lehetővé az első forgószivattyúk kifejlesztését is, amelyet akkor még természetesen az izzólámpagyártástól kölcsönöztek..

Korai báriumcső

A báriumcsövek fejlesztésében két szakembernek volt kimagasló érdeme dr. Czukor Károlynak (Kossuth- és Puskás-díjas akadémikus) és dr. Winter Ernő-nek, akik a szükséges fejlesztést és kísérleti munkát mindössze 4 hónap alatt végezték el. A kísérleti munkát sürgette az Európai csőpiacon kissé előbb megjelent azidos eljárással készített bárium cső, amelynek alacsony üzemi hőmérsékletéből fakadó előnyös tulajdonságaival a Tungsram tóriumos katódjaival nem tudott már versenyezni. Az azidos eljárást szabadalom védte és az erős konkurencia harc már addig fajult, hogy 1926-ban a cég – rendelés hiányában – átmenetileg a csőgyártást beszüntette. A Tungsram szakemberek katódkísérletei azonban nem várt sikerrel jártak. Czukor és Winter megállapították, hogy a jó katód működéshez a fém-báriumra elengedhetetlen szükség van és a báriumoxid magában igen rosszul emittál, illetve azzal jó emisszió csak az aktiváláskor keletkező fölös fém-bárium hatására érhető el. Ezeket a felismeréseket a későbbi elektron kilépési munka meghatározásokkal is igazolták. Ezen az elven már 1927 decemberében megjelent az első, még platina magfémű Tungsram Báriumcső, az MR406 és LD408. A drága és hamar törékennyé váló platina magfém felhasználása csak rövid ideig tartott, mert a báriumkatódok működési mechanizmusának felismerése alapján sikerült fém-volfrám katód magfémmel is létrehozni báriumkatódokat.

Gyárcsarnok a '30-as években

A világ szabadalmat jelentő katódhoz a megfelelő tulajdonságú volfrámhuzalt a Kossuth díjas Tury Pál fejlesztette ki. Ennek a munkának eredményeképpen 1928 tavaszán megjelent a világhírű „TUNGSRAM BÁRIUMCSŐ” sorozat: P414, L414, PP415, PP430, P4100, G407, G409 stb. A G409 triódára különösen büszke volt a cég, hiszen 2,4mA/V-os meredeksége és 4V 0,08A fűtése ebben az időben rekordnak számított. Ezzel párhuzamosan a csövek konstrukciós felépítésében is jelentős változás következett be. Az eddig gyártott csövek főleg egyrácsos triódák voltak. A nagyobb erősítést adó két- és többrácsos csövek fejlesztése már 1925-ben elkezdődött, amikor is az MR5 és MR51 típusú csöveknél a katódszál és a vezérlő rács közé – Langmuir-féle – tértöltés rácsot is beépítettek. Ezzel a megoldással az anódfeszültséget 10-20V-ra sikerült leszállítani, így kisebb akkumulátor feszültségre volt szükség. 1932-ben hozta ki a Tungsram az első változó meredekségű, szabályozható csövet, az AS4104-et, majd 1934-ben az MO465 októda típusú többrácsos csövet, multiplikatív keverőcsövet. Ekkor került piacra az első összetett Tungsram-cső, a DS4100 típusú ditetróda, amely egy burán belül diódát is és tetródát is tartalmazott. A tetródát nagyfrekvenciás erősítőnek alkalmazták. Ezzel sikerült az első szuperheterodin vevőkészüléket piacra hozni.

Bárium csövek

A jó minőség és a versenyképes modern típusok már a húszas évek közepén lehetővé tették, hogy a Tungsram izzólámpák mellett rádiócsöveket is exportáljon. Az 1928-ban gyártott 250.000 db-ból már 180.000 db került exportra és jutott el Európa számos országába.

Rádió gyártás

A jól menő ipar bővítésre a vállalat külföldi fiókgyárakat is létesített, főleg a rádiócsövek összeszerelésére, így többek között Bécsben a Kremeneczky-féle üzemet is megvásárolta. A budapesti Kremeneczky-féle üzemet az Egyesült Izzó 1931-ben ugyancsak érdekkörébe vonta és korszerűsítve többek között rádiókészülékek gyártására használta. Az ORION márkával forgalomba hozott rádiókészülékek korszerűségben és minőségben világmárkát jelentettek.

Az oxidkatód-korszak.
1929-ben jelentek meg az első közvetett fűtésű, Tungsram csövek, amelyeket az első hazai hálózati rádiókészülékekbe is beépítettek. Ezzel egyidőben kezdték Amerikában a Wehnelt által, még 1904-ben felfedezett oxidkatódokat alkalmazni, ahol az elektronokat emittáló bevonat alkáliföldfém-oxid (CaO, SrO, BaO). A katódmagfémre felvitt alkáliföldfémkarbonát-pasztából az oxid a cső szivattyúzása közben, a katódnak vákuumban történő felhevítésével, a karbonátok termikus disszociációjából keletkezik.

kézi ellenőrzés

A szivattyúzást követően megfelelő túlfűtés és égetés közben a magfém magnézium szennyezése a báriumoxidból fém-báriumot redukál, amely tulajdonképpen már a báriumcsöveknél felismert elv alapján a jó emissziót létrehozza. Az első oxid-katódos Tungsram-cső az LD210 volt. A 30-as években elterjedt az úgynevezett lapításos rádiócső-sorozat. Az oxidkatódok – alacsony üzemi hőfokukkal és nagy fajlagos emisszióképességükkel – lehetővé tették a jó minőségű hálózati készülékek részére a közvetett fűtésű csősorozatok kifejlesztését. Az indirekt fűtésű csövek katódrendszere az alumíniumoxiddal bevont volfrám fűtőtesttel és különféle redukáló adalékokat tartalmazó nikkel magfémmel, valamint az arra felvitt alkáliföldfémoxid-réteggel és a belső maradék gáztérrel bonyolult fizikai-kémiai, illetve termodinamikai egyensúlyrendszert képez. Ennek a koncentráció eltolódásai az elektron emisszióra kedvező és kedvezőtlen összhatásúak lehetnek.
A kutatás fontosságát a vállalat új vezérigazgatója, Aschner Lipót már 1921-ben felismerte. Ekkor kérte fel dr. Pfeiffer Ignác műegyetemi tanárt egy hatékony, világviszonylatban is versenyképes kutató laboratórium megszervezésére.
1928-tól a rádiócső kutatás fejlesztése – Winter Ernő vezetésével – az időközben létesített modern, a legtökéletesebb műszerekkel felszerelt Elektroncső Laboratóriumban folyt, ahol sikerült világviszonylatban is elsőrangú tudósokat foglalkoztatni mint, Bródy Imre, Selényi Pál, Tarján Imre, Berta István, Millner Tivadar, Szigeti György, Tury Pál, Valkó Iván Péter és Winter Ernő, de gyakran megfordult itt a világhírű Gábor Dénes is. 1936-tól a Kutató Laboratórium vezetője Bay Zoltán lett.

Rácsgyártás

1932-ben az USA-ban a rádiócsöveket már jórészt gépesített, tömeggyártásra alkalmas technológiával gyártották. Erre azért is volt szükség, mert az egyenletes minőséget másképpen nem lehetett biztosítani, de egyenletes csőminőség nélkül nem lehetett nagy tömegben készüléket sem gyártani. A Tungsram cég ebben az időben- a versenyképesség növelése érdekében – az amerikai RCA-val kötött szerződéssel biztosította a gyártó berendezések korszerűsítését. A termelékenyebb amerikai gépeket azután a saját szakember gárda Pintér Jenő irányításával, évről évre korszerűsítette és az európai csőtípusok gyártására tovább fejlesztette. Ennek eredményeképpen jelenhetett meg 1934-ben az „ALLSTROM” széria. (MH1118, HP1018, PP4018, PV4018) Ezek a csövek már mind indirekt fűtésűek voltak és az európai sokcsapos fejjel készültek, 180mA fűtőárammal. Az első így felcsövezett rádiókészülék az ORION által készített 22U, 30U és 44U jelzésűek voltak. Az RCA-val kötött megállapodás mellett az Egyesült Izzó más lépésekhez is folyamodott, hogy a versenytársait megállapodásra késztesse. Kéréssel fordult a magyar Kereskedelmi Minisztériumhoz, hogy a soron lévő német-magyar gazdasági tárgyalások során megfelelő nyomatékkal kérjék a Tungsram-csövek elleni németországi kampány leállítását. A közbelépésnek köszönhetően kedvezőbbek lettek a németországi csőeladási lehetőségek, ezért a Telefunken cég a Philipset együttműködésre késztette az Egyesült Izzóval. A három vállalat meghatalmazottjai 1934. július 14-én Chateau d'Ardenne-ban rögzítették a rádiócső egyezmény alapelveit. Az "IRAVCO" néven ismert kartellszerződés 1936. július 5-én Bécsben aláírásra került.
1932 és 1935 között fejlesztette ki a vállalat dr. Winter Ernő kutatómunkájával az antimikrofóniás csöveit és tisztázta a rács emisszió okát. A rácsemisszió csökkentésére bevezette és szabadalmazott nemesfém rácsbevonatokat rövidesen a világ minden táján alkalmazták. A mikrofónia csökkentésére bevezetett Tungsram-megoldásokat az LD210, LD410, HR210 csövekben alkalmazta először. Ugyancsak ebből az időből származik a Priesach-Zakariás találmány alapján, a nagyfrekvenciás csöveknél alkalmazott kettős katódkivezetés, továbbá Lukács Ernő által fölfedezett tértöltéscsatolás. Ennek alapján született meg a DG407 és DG4100 tértöltésrácsos keverő cső.

Adócső gyártás

1933-1934-ben kezdtek foglalkozni az adócsőgyártással. Nagy csábítást jelentett az Egyesült Izzó számára, hogy elterjedőben volt a rádióamatőr mozgalom, de felmerült az a lehetőség is, hogy a Posta által használt rádió relé állomások adócsőszükségletét is magyar vállalatnak kell kielégítenie. A Postai üzlet elmaradása ellenére folytatódott az adócsőgyártás 1936-1937-ben 7-800000 pengő értékű adócsövet állítottak elő, amelyből még exportra is jutott. A harmincas évek legvégén, évente már 10-12000db adócsövet gyártottak 30-35 féle típusban. 1936-ban a készülékek hangolásának megkönnyítésére forgalomba hozták a "varázsszem"-eket. Az első hazai kereskedelmi neve "TUNGSRAM TUNOSCOPE" volt. Az ME4 és ME6 jelzésű csövek első ismertetését - számos más termékkel együtt - 1937. évi "Tungsram Radiotechnische Mitteilungen"-ben Fehér István a vállalat kereskedelmi mérnöke közölte. Ebből az első típusokból fejlesztették ki a további típusokat mint például az EM1, EM4, EM6, EM11 és EM34-et, amelyek még az 1950-es években is világhírűek voltak. A Tungsram-varázsszem kitűnő minőségével kiemelkedett az európai konkurens csövek közül.

Kézi szerelés a '30-as évekből - lapításos csövek
Kézi automata szerelés
kézi szerelés '68-ban

A színüvegcsövek megjelenése.

Színövegcső AZ21

A rádiócső-fejlesztés egyik fontos állomása volt 1939-ben az úgynevezett színüvegcsövek kidolgozása (21-es sorozatú csövek). Ezek kis mérete és újszerű, teljes üveg felépítése lehetővé tette a készülékek előnyösebb kapcsolástechnikai és konstrukciós továbbfejlesztést és sok évre meghatározta a követendő utat. A színüveg sorozat átvette a lapításos E- és U- sorozatok elektromos adatait, ezzel együtt azt az előnyt, hogy mindössze négy (ECH21, EBL21, AZ21 és EF22) csővel az összes korabeli kapcsolástechnikai követelményt ki lehetett elégíteni.
Az amatőrmunka elősegítésére ebben az időben évente kiadásra került a „Tungsram Rádió Tanácsadó” című szakkönyv. A harmincas évek második felében Fehér István és Bodroghy Lajos mérnökök, a Tungsram rádió- és adócső szakemberei komplett rövidhullámú amatőr adóállomásokat is terveztek. A cég termékeit reklámozandó a „Tungsram Radio” c. német nyelvű kiadványban részletesen leírták ezeket.
A harmincas években a csövek számára új alkalmazási területeket derítettek fel a kutatók. Már 1932-ben érkeztek hírek a legújabb tömegkommunikációs eszközről, a televízióról. 1937 márciusában felállítottak és működésbe is lépett Újpesten, a televíziós labor melynek első vezetője Czukor Károly, tagjai dr. Barta István, Terebesi Pál, Magó Kálmán és Kincse Kálmán voltak. A labor a víztorony második emeletén kapott helyet. Az elképzelések szerint a televíziós csőgyártást az Egyesült Izzó, a készülékeket az Orion állította volna elő. Az első képátviteli kísérletek 1937. június 21-én kezdődtek meg, az első kép egy Miki-egér rajza volt, amelyet a "T" embléma, a Tungsram márka ismert betűjele követett. A televízió területén ekkor az Egyesült Izzó a világszínvonal közelében járt, Európában még csak Angliában sugároztak napi három órás műsort. 1938. februárjában az amerikai RCA távolbalátási technikára vonatkozó egyezmény megkötését javasolta az Egyesült Izzónak, amely felöleli az adóállomásokra és vevőkészülékekre vonatkozó információk cseréjét. A televíziózás fejlődését a háborús készülődés zavarta meg. A II. világháború alatt a fejlesztési munkának a katonai érdekek szabták meg az irányát. Bay Zoltán közvetlenül kapott megbízást a hadseregtől lokátor kifejlesztésére. A Kutató német ellenes beállítottságú munkatársai - maga Bay Zoltán - nem siettek a katonai megbízások teljesítésével. 1944-ben elkészült a Borbála névre keresztelt tüzérségi lokátor, amelynek a katonaság már nem sok hasznát vette. A háború utáni első amerikai távirat az izzóhoz érkezett, amelyben az tudakolták Winter életben van-e? ("Is the catode Winter alive?")

A holdviszhang.
A háború befejeztével 1946 februárjában -majdnem az amerikai kísérlettel egyidőben- az újpesti kutatóintézet antennái is felfogták azokat a mikrohullámú jeleket, amelyeket ugyan ezen antennák a holdra sugároztak; ez volt az első holdvisszhang. Szintén ezzel a berendezéssel -melynek gerincét a Borbála adta- a világon elsőnek észlelik a Nap rádióhullámú sugárzását is.

A Tungsram EC102

Ezeknél a mikrohullámú kísérleteknél az EC103 triódával állították elő a kisugárzott mikrohullámú jeleket. A csőtípust oxidkatódos kivitelben EC108 jelzéssel is gyártották, amellyel 70W-os anóddiszipációt lehetett elérni. 55cm hullámhosszon 40W közepes teljesítményt lehetett elérni. A cső 1200V-os anódfeszültséggel és csupán 8W fűtőteljesítménnyel üzemelt, a korabeli hasonló csövek 100W-os fűtésével szemben. A vevőkészülékben az EB100 jelzésű különleges felépítésű diódával vették a jeleket és az EFF50 speciális nagyfrekvenciás kettős pentódával erősítették tovább. Az EFF50 meredeksége 10mA/V volt és 50cm hullámhosszon még 8 szorosan erősített. A vevőkészülékek helyi oszcillátorának az EC103-at alkalmazták, és a rezgések második felharmonikusát keverték az EB100 diódával a venni kívánt mikrohullámú jelhez.
A II. világháborút követően az elektroncsövek fejlődésében új korszak vette kezdetét. Magyarországon folyó ütemes újjáépítésben, a talpraállás versenyében az Egyesült Izzó kezdettől fogva az élen járt. Már a felszabadulás évében, 1945-ben is 32 ezer rádiócsövet gyártott az izzó, 1946-ban pedig közel félmilliót. A háború előtti, 1940-es 2,4 milliós termelési maximumot már 1950-ben elérte a vállalat. A háborús károk következtében a termeléshez szükséges gépek és műszerek egy részét a vállalat szakember gárdájának emlékezetből kellett megépíteni.
A háború alatt elért miniatürizálási sikereket minden vevőcsőgyártó cég hasznosítani kívánta. Ennek következtében kezdték kifejleszteni Európában is az amerikai 7 kivezetéses miniatűr és a 8 kivezetéses peremcsapos csöveket.
A 7-kivezetéses miniatűr sorozat telepes kivitelénél, a háborút megelőzően elért katód előnyös tulajdonságait kihasználva és tovább fejlesztve, 1946-ban Winter Ernő telepes katódjaival kihozták az 1R5T, 1S4T és 1S5T típusú "félfütőáramú" (1,4V/25mA) telepes csöveket. Ezekkel a csövekkel világra szóló sikereket értek el: 1951 és 1959 között -a rekordeladás éveiben- típusonként napi 5-6 ezret is gyártottak.

Forgóellenörzőpad

A 7-kivezetésű miniatűr sorozatban 1946-tól kifejlesztésre kerültek a hálózati készülékekhez alkalmazható 6,3V fűtésű amerikai csövek is, mint például a 6BE6, 6BA6, 6AT6, 6X4 és a 6AQ5 valamint a speciális Tungsram-konstrukció; a 6J6.
1948-ban megalakul a ME-osztály a szubminiatűr csövek, katódsugárcsövek valamint -katonai célra- magnetron fejlesztésére. 1950-ben kidolgozták az európai 8-kivezetéses peremcsapos, Rimlock-sorozatot is. Ez a típuscsalád előfutára volt a korszerűbb novál sorozatnak. Az ECH42, EAF42, EL41 és az EZ 41 sorozat tette lehetővé, hogy a színüveg csövekkel már elért eredményeket, készülék tulajdonságokat és teljesítményt miniatűr csövekkel is meglehessen valósítani.

Csőszerelő

Csőszerelés

Rácsgyártás

A Televizió.

Képcsőgyártás

1952-től kezdődően kifejlesztették az összes fontosabb 9-kivezetésű novál európai csövet is. A novál sorozat fejlesztésére és csőpéldányaira már rányomta bélyegét az ultrarövidhullámú rádiózás és a televíziós alkalmazás is. Ettől az évtől kezdődött el a TV képcsövek fejlesztése is.

Képcsőgyártás

Az első sorozatgyártott novál típus az ECH81 volt 1953-ban. Ekkor kezdődött a félvezető fejlesztés is. 1956-ban a magyarországi TV-adás és készülékgyártás elindításakor már minden akkor ismert csőtípus (PL81, PY83, DY80, PCC84, PL83, PL82, ECL80, PY82) készen volt. Ezzel épült meg a híres ORION AT501, amelynek a képcsöve a 43SPC4 típusú, első Tungsram képcső volt.
A hazai készülék ellátás rövidesen kis csőszámú, olcsó készüléket követelt. A nem kis feladatot az ORION-nal közösen a Tungsram szakemberei egy szabadalmazott új csővel és kapcsolással oldották meg. Az 1957-ben Kerekes Béla által kifejlesztett EH81 elvégezte az FM hang-középfrekvencia erősítését, limitálását és demodulálását.

Keretrácsos csövek, EF184.

A csőtípus segítségével 1958-tól gyártott AT302, AT401 típusok már csak 130W-ot fogyasztottak. Keresettségük számos európai országba jó készülék exportot biztosított az ORION-nak is. Ezek a TV-vevők és az EH81 volt a felszabadulás utáni TV készülék és csőgyártás -teljesen önálló fejlesztésű-, legsikeresebb hazai terméke. A TV-vevők képminőségének javítására és az egyes nagyfrekvenciás, illetve KF-fokozatok erősítésének növelésére 1954-ben vezették be az úgynevezett keretrácsos csövek alkalmazását. Ezek a rácsok önhordó molidbénkeretre, 8-10 µm átmérőjű volfrámhuzallal tekercselve készültek. A kis katód-rács távolság és a sűrű vékony rácshuzal lehetővé tette a meredekség megkétszerezését. Először a PCC88-as keretrácsos csövet fejlesztették ki. A legnagyobb problémát a keretrácsok gyártása okozta. A speciális technológiát és a tekercselőgépeket maguk a fejlesztők dolgozták ki.

Csőégető

A vevőcsőgyártáson belül 1954 óta gyártott különleges ipari csövek részére 1966-ban uj, korszerű gyártást rendeztünk be. A szerelést a vákuumhigénia javítására légkondicionálták, ahol 1982-ig gyártották az E130L, E80CC, E88CC, EL84, EN12, E83F, 18046 és 18042 típusokat. A gyártás technológia fejlesztését és amodern gyártóvonalak kialakítását Király Endre gyárigazgató, Bóta Sándor főmérnök, Mészáros Sándor szakmai főtechnológus és Czeiler András főtechnológus irányításával tehetséges technológiai csoport végezte. A termelés folyamatos növekedése miatt 1962 után a budapesti csőgyár már sem területileg, sem létszámban nem tudta kiszolgálni, ezért először Kaposvárott létesült szerelőüzem. A gyártás fejlesztés meggyorsítására 1961-ben majd 1973-ban modern Siemens importgépeket és know-how-t is vásárolt. A legmodernebb szivattyú automatán minden szivattyúállásban vele forgó diffúziós higanygőz-szivattyú biztosította a gyártott csövek jó vákuumát. A csövek kezelésére és formálására már évtizedek óta forgó automatákat is alkalmaztak, amelyek egyben a saját fejlesztésű mérő automatával is össze voltak kötve.

A 200 milliomodik legyártott vevőcső egy PL500-as volt

A TV-vevőkészülékek fejlődése következtében, a modern 110°-os képcsövek alkalmazása miatt Európában is meghonosították a 9 kivezetésű magnovál csöveket, mivel a soreltérítő végcsövek 12-15W-os anóddiszipációját novál kivitelben már nem lehetett megvalósítani. Ezért a PL36 után kifejlesztették a PL500 (1960) és 1964-ben a PL504-et. A soreltérítő csövek, valamint a PY83, PY88 és a DY86 gyártásánál kezdettől fogva különleges szoktató eljárást alkalmaztak a nagyfeszültségű igénybevétel miatt, hogy a TV-készülékekben már szikrázási effektusok ne következhessenek be. A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően a hatvanas években a TV-készülékek valamennyi csöve újjal cserélődött fel. Az EF80 helyett EF183 és EF184, PCF80 helyett PCF82, majd PCF802, PCL82 helyett PCL85 majd PCL805 stb. 1966-ban gyártották le a 200-milliomodik vevőcsövet és beindult a dekálcső gyártás, valamint a robbanásmentes képcsőgyártás is.
A színes televízió európai bevezetése új magnovál csőtípusok kifejlesztését igényelte. A PL509, PY500A és a PL508 fejlesztése 1972 végéig befejeződött és 1973-ban elindult a gyártásuk is. A vevőcső fejlesztés 1975-ben a PL519 kifejlesztésével ért véget és ebben az évben megszűnt a váci képcsőgyártás is. A vevőcsőgyártás termelési csúcsát 18.129.000 db vevőcsővel 1971-ben érték el. A 250 milliomodik vevőcső pedig -történetesen egy PL508- 1971. június 1-én került ki a gyárból. A Tungsram 17millió db/év kapacitású vevőcsőgyártását - a félvezetők erőteljes térhódítása miatt - 1976 után fokozatosan csökkentette. Az újabb, korszerűbb profilok kialakítás érdekében 1980-ban megszűnt a budapesti vevőcsőgyártás majd 1986-ban a kaposvári csőgyártás is. A gyártás leállásáig 400 millió vevőcső készült hazánkban, a Tungsramnál.
A vevőcsövek gyártásával nem szűnik meg az elektroncső gyártás, hiszen még pár évig fejlesztenek és gyártanak elektronsugárcsövek - oszcilloszkópok számára, valamint monitorképcsövek, adócsövek és a mikrohullámúcsővek fejlesztése is folyamatos. 1988-ban a katódsugárcsőgyártás átköltözik az adócsőgyárba. 1992-ben azután az adócső, elektronsugárcső és a mikrohullámú csőgyártás is megszűnik.
A Tungsram privatizációja során először 1988-ban az MNB részvényekké alakítja a 6 milliárd forintos követelés állományát a cégnek. 1989-ben a General Electric 50+1% részvénnyel többségi tulajdonossá válik, majd rövidesen a tulajdonrésze 100%-os lesz. 1996-ig a GE 650 millió USD-t fektetett be a Tungsramba. A vállalat neve GE Lighting Tungsram RT.-re változik. Sajnos a GE tervei között nem szerepelt az elektroncsőgyártás, a gépeket a MÉH telepre vitették, így azok az ipartörténelmünket sem gazdagíthatják már. Pár gép Dunakeszire a Németh-Engienering tulajdonába került, ahol nagyfrekvenciás hegesztőgépekhez gyártanak magnetronokat.
Még 1992-ben a Műszertechnikai vállalatnál kifejlesztik a babszem nagyságú, óriásképernyők számára az R, G, B fénypont (pixel) csöveket.

A jelenlegi helyzet a magyar elektroncső ügyében
Jelenleg az országban két helyen készülnek elektroncsövek. Az egyik a fentebb említett Németh Engineering Kft, a másik a 2001-ben felépült SAMSUNG SDI színesképcső gyára. Itt a Samsung SDI 2007-től új gyáregységükben plazma-képernyőket terveztek gyártani, ezzel Magyarország ismét a technika élvonalába emelkedhet.
Meg kell említeni Mészáros Sándor áldozatos munkáját, amivel az elektroncső, a Tungsram, és az egykori dicsőséget -amelyre méltán lehetünk büszkék ma is- igyekszik a köztudatba lopni, például kiállítások szervezésével. Ilyen kiállítás volt a Műegyetem Könyvtárának aulájában 2007. február 5.-én, a "90 éves a magyar elektroncső" címmel megnyitott kiállítás is. A kiállítás megnyitóján jó volt látni a számos megjelenteket még a fiatalság köréből is. Fonyó Istvánné főigazgató köszöntötte a megjelenteket, utána Dr. Székely Vladimír egyetemi tanár emlékezett meg méltató szavakkal a 90 éves elektroncső-történelmi időszakról és nyitotta meg a kiállítást.
A kiállítás kedvéért sokan eljöttek -talán utoljára- a Tungsram elektroncsőgyártásában résztvevő szakemberek közül, és akikről itt először készült csoportkép.

A képen láthatók: Schmidthné Horváth Viktória (vill. mérnök), Gábor András (vez.ig), Kerekes Béla (elektroncső főkonstruktőr), Horváth Pál (vez. ig. h.), Mészáros Sándor (bpi. elektroncsőgyár ig.), Benkő István (mérnök), Zanati Tibor (főoszt.vez), Darányiné Zsuzsa (technológus), Kovácsné Marcsi (technológus), Kapros József (minőségi ellenőr)

[1] Mészáros Sándor:	A 90 éves Tungsram RT elektroncsőgyártásának története (Rádiótechnika 1986/10-11)
[2] Mészáros Sándor:	A Tungsram elektroncsőgyártás története (ETO:621.385(091) Tungsram)
[3] Mészáros Sándor:	Elektromos Alkatrészek Konstrukciója és Technológiája MK Bp. 1970
[4] Jeney Károly:	A Tungsram Rt. története 1896 – 1919. – A Tungsram Rt. Gyártörténeti bizottsága. Budapest 1987
[5] P. Szabó Gábor, Surguta László, Vígh Károly:	Tungsram-(arc)képek (ISBN:9634607144)
[6] von G. Lohrmann:	Bilder aus der Tungsram Radioröhrenfabrik
[7] Koroknai Ákos:	A Vatea és a Magyar Philips Művek szerepe az elektroncsőgyártásban 1928-1951. – Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szekciója 1969.
[8] Dr. Winter Ernő	A Wehnelt-katódtól a báriumkatódig (Magyar Hírlap 1927.okt.23)
[9] Dienes Béla:	50 éves a Tungsram-elektroncső (Híradástechnika 1968. máj. XIX évf. 5. szám)
[10] Mike S. Zafirovski:	A Tungsram-centenárium köszöntése (Fizikai Szemle 1996/9. 297.o.)