Nemrégen olvastam egy blogot [1], ahol a szerző leírt egy érdekes kísérletet négy unicumos üveggel. Amikor elolvastam felvillanyozott, hogy a régi HIFIM-ből ismerős PWB-t is idekeverte, gondoltam végre valaki aki annak idején játszott ezekkel és van tapasztalata. Nekem akkor nem volt olyan berendezésem és lehetőségem ezekkel játszani, így alig valamit próbáltam ki. De a működési mechanizmusuk azóta is foglalkoztat. A cikk azonban a leírt dolgoknak java részét ezotériának állítja be, holott még csak nem is bonyolult mechanizmus van mögötte. A japán harangocskák például azon elv szerint működnek, hogy a térbe hangzó hullámoknak csapdát állít és elnyeli azokat. Maga a működés is egyszerű, a kialakítás alakja olyan, hogy a beletévedő hanghullám csapdába esik, elnyelődik. Addig és úgy veri ugyanis vissza, hogy a hullámot saját magával, interferálva kioltja. Nem véletlen tehát a koreai mpingo harangocskák alakja és méretük pontosan meghatározza azokat a frekvenciákat amire hatásosak. Szintén így működnek a parabola alakú japán "tányérok" is. Érdekes, hogy a tányérok felülete olyan, hogy több frekvencián is hatásos "koaxiális" kialakítású.
Az Unicumosüveg Az én elméletem szerint, a hangfelvétel egy hologram, a felvétel helyén a különböző tárgyakról, emberekről vissza verődő hang saját magával interferál ez rögzül a felvételen - mint ahogyan a hologramon is a lézerfény és annak a tárgyról visszaverődő lézerfénnyel interferált képe látható. Igen, az emberekről reflektálódó hang ugyanúgy tartalmazza az emberek információit mint ahogyan az emberek tárgyai is tartalmazzák tulajdonosuk információit. Mivel ilyen esetben a hang által kerül digitalizálásra és mivel a hang egy zenei mű ezért az információ tartalmazni fogja az ember és a zenemű kapcsolatát is. Ez az információ téren és időn kívüli, bár nem tudom, nem tudni milyen mélységű, de minden esetre más mint egy észlelő általi szimpla észlelés. A szimpla észlelésen egy másik embert értek, aki a zeneműből is és az azt hallgató másik ember(ek)ből is csak a saját szűrőjén keresztül képes információhoz jutni. A zenében pont az a nagyszerű, hogy a zene befogadásával a hallgató nem csak a saját szűrőjén keresztüli világgal lép kapcsolatba, hanem olyan információ is képes bejutni amely máskülönben a szűrő csapdájába esne. A zene képes átjuttatni azt. Nagyon valószínűnek tartom, hogy éppen ez a magyarázat arra is, hogy a hallgató társaság befolyásolja azt az élményt amit lehallgatás közben hallunk, ezért van az, hogy bizonyos emberekkel egyféleképpen hallom a zenét, más emberekkel mindig hasonlóan, de az előzőekhez képest teljesen másképpen hallom ugyan azt a zenét ugyan azon a rendszeren, ugyan abban a lehallgató szobában. És, igen észrevettem azt is, hogy ezen keresztül én magam is információt kapok arról vagy azokról az emberekről, akikkel együtt hallgatom a zenét.
Értelemszerűen a családban akinek csak lehetett unicum-ot adtam karácsonyra, hogy lehetőleg nyomban pusztítsa is el a tartalmát és az üveget adja vissza nekem. A sarkon be is mentem az első közértbe, hogy a megfelelő de a kísérlet miatt a legolcsóbb étolajra szert tegyek. Megérkezve aztán, címkétlenítés - szerencsére ma már nem kell áztatni mert öntapadós címkéket használnak, aminek a nyomát a benzin nagyszerűen eltávolítja. Az üvegeim már nem teljesen gömbölyűek mint ahogyan a hivatkozott cikkben is látszik, hanem a kereszt címke kiemelt. Ezt amúgy rajta is hagytam az üvegeken, egyenlőre. A címke alja és az üveg alja között van egy kis jelzés ami ugyan valamivel kevesebb mint ahogyan azt kellene, de én eddig töltöttem fel olajjal. Nem is pont oda helyeztem el ahová javasolja, mert csak a hangfal tetejére raktam. Szerencsére éppen volt még két az enyémmel majdnem megegyező hangfal a szobában, mind a négy majdnem a sarokban. Ezek tetejére kerültek az üvegek, úgy hogy a négyből egynek a címkéje hátrafelé nézett míg a többié a szoba közepe felé. (Annak függvényében ugye, hogy a szimmetriát meg kell bontani.) Miközben öntögettem az olajat olyan dolgok jutottak eszembe, hogy:
- Ha nem hallok különbséget az azt jelenti, hogy a rendszer elég terekkel rendelkezik, azért nem. Vagy csak, nem jól installáltam a dolgot? Ebből következik, hogy a rendszer képességeihez mérten érződik a hatása vagy attól független, vagy is minél informatívabb a rendszer annál kevésbé észrevehető az üvegek hatása?
- Az olaj mennyisége mennyire számít?
- Számít-e a szimmetriaság?
- Számít-e a matricátlanság? A matricával való kifelé forgatásuk, számított bár alig észrevehető változást hozott, talán még abba a kategóriába is eshet, hogy csak hallani akarunk különbséget hiszen láttuk a változást.
- Mennyire számít a jó elhelyezés? Ezt még nem teszteltem ki teljesen egyenlőre maradt minden a hangfal tetején.
Az első teszt. A tesztet hárman végeztük. A változást mind hárman észleltük, a teszthez csak egy számot használtunk a Take Five-ot (Dave Brubeck lemezről, nem a Pavnshopból- bár abból is lehetett volna). Mindenképpen olyat érdemes ami élőfelvétel. Háromból ketten egyértelműen éreztük, hogy az egész zene halkult ha bent voltak az üvegek, olyan mintha szétültek volna a zenészek, a barátunk olyat mondott tapasztalat ként ami szintén arra enged következtetni, hogy ezt hallotta, csak nem úgy hívta mint mi. Ha nem voltak bent az üvegek természetesebbnek éreztem, bár lehet, hogy csak ezt éreztem kedvesebbnek hiszen eddig így hallgattam ezt ismerem jobban, így most egy ideig úgy hallgatom, hogy bent vannak.
A második teszt. Ketten teszteltük, a másik teszter laikus nem foglalkozik elektronikus zene keltéssel, de koncertekre jár, maga is énekel(t). A hatást érzékeltük talán kissé kevesebb volt mint az első tesztnél. Az üvegek kivitele nem okozott egyértelműen tér növekedést, amikor kivittem, fellélegeztünk, érzékelhetően hangosabb lett a zene, természetesen a hangerőhöz nem nyúltunk, szintén a Take Five-al teszteltük, de most a Jazz at the Pavnshop-ból volt.
A harmadik teszt. Ketten teszteltük, a partner szintén aktív audiófil, a bemelegedést követően próbáltuk ki más tesztekhez is használt zongora és többszereplős felvételekkel. (Liszt - Sonata and Etudes, George-Emmanuel Lazaridis, 88kHz 24bit, Linn Records-ról a Grandes etudes de Paganini S 141 No III in G sharp minor La Campanella; valamint a Super Audio Collection Vol.7 Linn Records, 192kHz, 24bit -ról a Brandenburg Concerto No 1 in F Major BWV 1046 I) Először nagyon üveghangú volt, ha kivittem az üvegeket elkezdett rendesen szólni, élvezhető volt. Még egyszer vissza hoztam őket, de a térnek nyoma sem volt nem csak halkabb de tompább is lett. A teszt előtt - amikor még egyedül voltam - egy tibeti tálas meditációs zenét tettem be tértisztítás gyanánt és hogy a tesztre már meleg legyen a rendszer.
A negyedik teszt. Ketten teszteltünk, a másik fél többnyire egysíkú zenét hallgatott, olyan felvételeket amelyek laposan, dinamikátlanul szólnak. A tesztet Henry Mancini Pink Panther-ével ejtettük meg, amikor vittem az üveget sokkal szűkebb és hangosabb lett a zene. Amikor vissza hoztam megnövekedett a tér, halkabb lett ugyan de ezt a tér növekedésére lehetett fogni.
Az ötödik teszt. Többen teszteltünk. Több számot hallgatunk a fentebbiek majd mindegyikét. Az egész rendszer élesen nyersen szólt - szombat délelőtt volt, a városban még pezsgett a forgalom, kereskedelem, lüktetet az élet ilyenkor mindig keményebben szól. Kondenzátorokat is teszteltünk, de az üvegek voltak az elsők. Amikor kivittem őket a nyersesség és kemény agresszív éles szélek enyhültek, megszűntek, de ezt térhez nem kötötte senki. Az üvegek segítségével, azután meg is állapítottuk, hogy a leginkább magasba húzó kondi párba választva az üvegek hatásával adta a legjobb eredményt.
A hetedik. Márk, tér, kifutottak a lecsengések, visszhang. A zengések nem lennének lefogva.
Nyolcadik. PF. Amikor kivittem az üvegeket a tér össze szűkült, hangosabb lett a zene, mintha közel mikrofonozott is lett volna ugyan az a felvétel ami üvegekkel nem volt észrevehetően az. Az üvegekkel nagyobb a tér, amikor vissza hoztam őket mint ha megemelkedett volna a színpad és a zenészek, tágabb volt és feljebb is volt. Javasolta, hogy próbáljam ki gyertyával is, a gyertyákat (mécseseket) a hangfalra kell tenni, vagy a hangfalnál kicsivel alacsonyabbra, mögé.
Még ide tartozik, kipróbáltam szerintem nem olyan erős a hatása, de azért jól hallható. (A témája majd egy másik cikk témája lesz.)
Kilencedik. KG. Kivittem az üvegeket, szembeötlő volt a különbség. "Állítsd le, állítsd le, beszéljük meg mert ez nagyon durva. Csak az üvegek a különbség, nem hiszem. Szárazabb közvetlenebb, ez így rosszabb, nem is tudom elmondani miben."
Tízedik. Kivittem az üvegeket, nem volt most olyan nagy a különbség, ezért a szám meghallgatása után, meghallgattuk a Hotel Californiát, majd vissza, behoztam az üvegeket. Azt mondta úgy száraz volt, mint egy kiszáradt fadoboz, így - amikor az üvegek bent voltak, megtelik élettel.
Megjegyzés: A hatást befolyásolta a helyiség hőmérséklete és a páratartalom értéke. Amikor ezen paraméterek miatt egyébként sem szólt olyan jól a rendszer ez a trükk nem javított rajta sőt előfordult, hogy kifejezetten idegesítő volt, ha bent voltak az üvegek. A Cideresüveg
Mérések. Azt feltételezem, hogy a működése olyasmi lehet, hogy bizonyos frekvenciákat halkít olyan módon, hogy az üvegek és a beléjük töltött olaj (vízzel is működnie kéne) egy hangolt rezgőkör, amely az adott frekvencián és annak felsőbb oktávain kioltja vagy csökkenti (vagy éppen erősíti) a zenei jelben lévő, a rezgőkör rezonancia frekvenciájának megfelelő jel amplitúdóját és ezzel hangosságát, hallható arányát a helyiségben. Valószínűleg azért is kell a hangfal mögé helyezni, vagy a helyiség sarkaiba mert itt a falak miatt állóhullámok alakulnak ki, amelyek interferálnak a hallható zenével, így megváltoztatva a hallott zenei anyagot. Ez azt jelenti, hogy adott helyen, - amely a terem térbeli adottságaitól függ - jól is és rosszul is elsülhet. Az interferációs kölcsönhatás eredményeképpen az adott ponton a jel amplitúdója megnövekedik, vagy lecsökken, attól függően, hogy a visszaverődő jel éppen milyen fázisban találkozik a kisugárzott jellel, - magától értetődően, frekvencia függő is a dolog. Ember legyen a talpán aki ezt előre megmondja, hogy éppen használ-e a dolognak avagy nem. Ebből számomra az következik, hogy van egy bizonyos méretű terem ahol nem működik illetve nem ilyen erős a hatása, - gondolom minél nagyobb a lehallgató tér annál inkább kevés a hatása, hiszen a lesugárzott jel hullámai nagyobb teret járnak be, kevéssé találkoznak és így egyre inkább elhanyagolható az interferencia hatása. Valószínűleg nagyon számít az elhelyezése, és az elhelyezésből következő hatás lehet pozitív is negatív is. Ezzel az elméleti megfontolással felvértezve elsőre érdemes lenne egy rózsaszín zajos mérést végezni, mert a rózsaszín zaj elvben minden oktávon azonos amplitúdójú zajt kelt, így egy egyszerű spektrum analizátoros mérés ki kellene, hogy mutassa a különbségeket.
Sajnos a műszerparkom nem elegendő a mérés érdemi elvégzéséhez, a műszerezettségemmel mérve semmi különbséget nem érzékeltek a műszerek.
A vélhető tudományos háttér. Az üvegballon és a benne lévő olaj az én felfogásom szerint tehát egy üregrezonátor ami a hang frekvenciás spektrumra hangolt. Mint ilyen, sima fizikai képletekkel számolható. Üvegre alakítva a képletet az alábbi [2];
rezonancia frekvencia[Hz] = hangsebesség[m/s] / 2π √(üveg nyaka[m2]/(térfogat[m3]*nyak hossz[m]))
A hangsebességet számos tényező befolyásolja de a gyakorlatban ezzel számolható: hangsebesség [m/s] = 331.4 +0.6Tc ahol a Tc a helyiség hőmérséklete [Celsius fokban].
A kísérletet megismételtem 4db Cyderes üveggel is. Ezek az üvegek nagyobbak az unicumos üvegek 2dl-esek ezek pedig 3,3dl. A mélyebb hangokra reagálnak, lettek erős mélyeim, ami egy szélessávú hangszóró rendszernek nem annyira van. (Ennek kísérletei folyamatban...)
A képen az új, kissé szögletesebb és az old-school változat. Az egyik hallgatónak sikerült szereznie saját célra a régebbi, "old-school" üvegekből. Ezek majdnem igazi gömbök, az üveg nyaka is más formájú mint az én újabb változatomé. Hozott hozzá olajat is, hogy töltsük fel. (szintén a legolcsóbbat, de másik bolt legolcsóbbját) Ha már fel töltöttük, kíváncsiak voltunk, hogy a két üveg alakja szerinti különbséget meg lehet-e hallani. Először meghallgatunk egy számot (mostanában tipikusan Patricia Barber: Black Magic Woman-je) majd kivittük az én üvegeimet és beállítottuk az újakat. Engem nagyon érdekelt az is, hogy a legelső installációkori pár nap érlelődésre szüksége van-e az újonnan befogott üvegeknek is, avagy nem. (Vagy is, hogy az üvegek igénylik a járatást vagy a helyiség?) Amikor lejátszásra kapcsoltam a DAC-ot kellett neki egy kis idő, sőt a hangkép folyamatosan változott a szám közepéig, és nagyon-nagy volt a különbség, sokkal nagyobb lett a tér vagy is a fentebb említett eredményt hozta, de annyira mintha az én üvegeimben nem is lenne semmi. Hoppá - gondoltam, nehogy már olajat kelljen cserélni az unicumos üvegembe évente... kicseréltem az olajat és hallj csodát az én üvegem is tudta - ismét - az "igazat". Szóval; de, olajat kell cserélni az üvegbe. Valószínűleg annak köszönhetően, hogy a helyiségben a tél folyamán előfordult a 0 fok körüli hőmérséklet. Nem gondolnám, hogy bizonyos "kilométer" után kéne előírni a cserét mint autóknál. Bár, ha valóban rezonáns, akkor az olaj biztosan megváltozik a hang, hangtér hatására - és ez indokolhatná a cserét is. A két üveg között jól hallható, de nem durva különbség volt, hangzásban. A gömbölyű üveg lágyabban, analógosabban, kerekebben szólt, míg az új szerintem sarkosabban - precízebben, odatette a pergőket, kissé talán gyorsabb is volt, de ez akár idegesítő is lehet. A gömbölyű üvegen parafadugós kupak volt, okozhatta ez is a különbségeket. Ennek hatására holnap a cideres üvegekben is olajat kell cserélni.
Remélem már mindenki ki nevette magát az olajcserés üvegeken. Szert tettem ismét üvegekre. Ezek egy mérettel nagyobbak mint az eddig használtak. Ezeket is arányosítva feltöltöttem olajjal. Beraktam a kisebb üvegek mögé és hát vártam a csodát. Nos, a csoda működni működött, a hatás nagyon is hallható volt, csak éppen lapossá, nyomottá és a magasak is hiányoztak és a terek is eltűntek. Csalódottak voltunk, még tettünk egy próbát a hatás azonnal jelentkezett és azonnal rossz is volt. Tehát messze száműzetésbe kerültek, és megállapításra került, hogy az én szoba adottságaimnál ez az üvegméret enyhén szólva is előnytelen.
Akkor már járjunk a végére gondoltam a nagy üvegek meghallgatása után és bementem a közértbe és vettem négyet a legkisebb méretből. Örömmel töltögettem egy ismerősöm lapos üvegébe a tartalmukat. Mire idáig jutottam az a csalódás is ért, hogy a legkisebb üvegek már műanyagok. Az elvárásom kettős, hiszen a nagy üvegek nagyon rossz irányba befolyásolták a dolgot, gondolom ezek majd pont ellenkező irányba, illetve ha az üveg immáron nem üveg hátha javít azon is, hogy a jó hatás ellenére azért egy kis üveghangot hozzá tesz a hanghoz, ami bár nem zavaró de azért van neki és az is igaz a jótékony hatása mellett ez a kicsi üveghang elhanyagolható.
| | |