|
| |
|
Ezek azok az elektroncsövek, amikkel a rádióvevőkben és a HIFI erősítőkben általában nem találkozunk. Főleg a rádióadókban és csöves elektronikus műszerekben fordultak elő, ők voltak a csöves korszak "Z-diódái".
 Az elektroncsövek fénykorában, a múlt század közepén a legtöbb stabilizátorcső oktál aljzatú volt. Még a hatvanas években is gyártották őket pótlásra. Ugyanaz a 150 Voltos típus könnyen előkerülhet szovjet, USA és magyar változatban is:  Oktál aljzattal készültek furcsább típusok is: itt egy kisebb áramú NDK, egy háló elektródás svájci és egy alumínium külső burával burkolt szovjet példány érdekességnek:  Szinte velük egy időben voltak használatban a 7 lábú miniatűr stabcsövek is. Sok országban készültek, meglepően hasonló kivitelben. A képen kelet- és nyugatnémet, magyar és USA változatban látható a 150 V, 30 mA-es "stabi":  Szintén 7 lábú miniatűr aljzattal gyártották a 85 Voltos, kisáramú stabilizátorokat. Ezek a csöves áteresztős feszültségstabilizátorok referencia feszültségét szolgáltatták. Négy gyár, három ország terméke a képen:  Megjegyzés: a jobb szélső példány kakukktojás: az RSD egy kereskedőcég volt, akik saját címkével gyárttatták a csöveket (Röhren Spezial Dienst).  Az egyszerű "stabcsövek" (így becézték őket úgy 30 éve) tartalmaztak egy kis kiegészítést, hogy biztonságosabbá tegyék a készülékeket. Az oktál aljzatúakban volt egy drótátkötés, aminek nem volt köze az elektródokhoz. A foglalaton ide csatlakozva el lehetett intézni, hogy például még a pufferelkó se kapja meg a táplálást, ha nincs a helyén a cső. A hétlábú miniatűr típusoknál ezt nem lehetett ugyanígy beépíteni, hiszen az átkötés ugyanabba a gáztérbe került volna, mint az elektródok. Itt csak megtöbbszörözték az anód és katód kivezetést. Ha az egyik anód lábra kötötték a táplálást (előtét ellenállást) a másikra a fogyasztót, máris nem kaphatta meg a cső hiányában a stabilizálatlan nagyobb feszültséget az áramkör.  A 80 milliamperes kb. ugyanolyan hosszú, csak kövérebb:  Az a szerencsém volt, hogy hozzám került egy törött, rozsdás STV280/80, amit szívfájdalom nélkül felboncolhattam. Búra nélkül jobban látszik a szerkezet: az elektródákat 3 ágú állvány rögzíti az aljzathoz és 3 rugó támasztja ki a burához:  A boncolás eredménye mutatja, miért nehéz a cső: jó vastag kerámia tárcsában ültek a masszív kis fazekak:  A kerámia lapot még csillám lemezzel is lefedték, szerintem azért, hogy a tömítésnek használt agyagszerű valami ne hulljon ki. A kerámia tárcsa külső oldalán levő kis vájatokba voltak bújtatva a kivezetések, meg ide voltak behajlítva a belső fazekak tartó lábai is. A tömítés arra szolgálhatott, hogy rossz helyen ne indulhasson meg a kisülés.  Tipp: a csöves HIFIbe érdemes belekonstruálni az előfokozatok anódfeszültségének stabilizálására egy 150 Voltos stabit, ennek a fehéres-lilás kisülése szó szerint emeli a készülék fényét. Persze, ha nincs szerencsénk, a cső lehet narancsvörös fényű is, de a lila a gyakoribb. |
| [1] PHILIPS elektroncső katalógus, Receiving Tubes kötet, 1970 április |
| [2] Mashpriborintorg kétnyelvű elektroncső katalógus, 2.kötet, évszám jelzés nélkül |
| [3] RFT Spezialröhren katalógus, 1963 |