|
Ritkán keresnek meg zenészek, de öröm, ha általuk kicsit más szemlélettel találkozom. Volt már Hammond orgonához kapcsolódó projektben részem, a gitártorzító és most egy valódi csemege; dinamika-kompresszor. Amikor számomra teljesen új dologgal találkozok, szeretem megnézni a történelmi hátterét, próbálom megérteni a mögöttes tervezési elgondolásokat. A megépítendő készülék esetében ez igen látványos, hiszen a készülék teremtette meg a rádióadások sugárzásában és a későbbi stúdió technikában ellátott funkciót is. A kiszemelt dinamika-kompresszor a Teletronix LA-2A ikonikus készüléke. A készülék története még az ’50 években kezdődött. A tervezője Jim Lawrence fiatal diplomásként a Cal Tech’s Jet Propulsion Laboratory (JPL)-hoz csatlakozott, a cég katonai fejlesztéseket is csinált ebben az időben. Itt megbízták a Titan Misle Project keretén belüli optikai szenzorok fejlesztésével. A projekt természetesen meglehetősen titkos volt és éppen dúlt a hidegháború. Jim Lawrence 1924-ben született, a második világháborúban katonaként szolgált, radaros volt. A katonai szolgálat hatására megkedvelte a rádiózást, a rádiós műsorszórást és ez kedvenc időtöltésévé vált. Leszerelés után egyetemre ment és elkezdte a villamos mérnöki kart. Miközben Jim a KMGM Los Angeles rádiónál tevékenykedett, felmerült benne az a gondolat, hogy jó lenne, ha az adásra kerülő jelet folyamatosan egyforma kimeneti szinten tudná tartani – a maximális közelében. A rádiós műsorszórási adó engedélyek meghatározzák az adási frekvencia mellett az adási teljesítményt is. A teljesítmény a rádióadó ható körét amit maximalizálni lehetett azzal, ha az adási hangerőt a maximális közelében tartották (AM adás). Ezt a szint-tartó erősítőt (Leveling Amplifier) a korábbi katonai fejlesztésének köszönhetően optikai szenzorokkal valósította meg. Az elv annyi, hogy a bejövő hang jellel egy fénykibocsátó Elektro Luminescent fóliát világításra bír. A fény intenzitása a hang-jeltől függ, aminek a hatására az EL fólia megvilágítja a fényérzékeny kadmium-szulfid ellenállásokat és ez közvetlenül befolyásolja a hangerőt. Tehát minél nagyobb a bejövő hangjel, annál jobban világít az EL fólia aminek hatására a foto-ellenállás csökkenti az erősítő bemenetén lévő jelet, – mint ha egy potenciométer lenne, csak itt a fényhatására halkul. Ezt az optikai-némítót azután egy oktál foglalatos, zárt, fénytől védő fémtestbe zárta. Tulajdon képen ez a lelke az egész berendezésnek, most T4A-nak hívják ezt az alkatrészt. Az optikai-némító tulajdonságaitól függ természetesen az egész hangzás. A T4A beavatkozási vagy feléledési ideje 10ms miután 60ms alatt éri el a korábbi szint 50%-át és 1-től 15 sec-ig éri el a további 50%-ot. A „lecsengési” idő a bejövő jel küszöb érték feletti részének idején múlik. Ha sokáig a túl hangos tartományban van (0dB feletti) a „lecsengés” lassú, míg ha alatti akkor gyors. Az LA-2A teljes hangját ez határozza meg, ami lassú, gyenge és variálható „lecsengésű” (amennyiben helyes ide ez a szó, hiszen itt a lecsengés az amikor már nem avatkozik be, nem halkít). Az LA-2A még is nagy sikernek örvend a mai napig, előszeretettel használják a hangmérnökök. A hangja állítólag az énekhanghoz a legjobban illeszkedő, de használják basszus és gitár hanghoz is. A készülék eredetije az LA-1 volt ezt később, már ’62-ben maga Jim átépítette a belső vezetékezést egyszerűsített és ezzel zajtalanabbá is tette. Az egyenirányító részt félvezetősítette a kapcsolókat önzárókról forgótárcsásra alakította. Az eredeti LA-2A-t 1969-ig gyártották, miközben megjelentek és elterjedtek a félvezetők. Az LA-2A azonban szépen lassan különlegessé és legendássá vált, ennek megfelelően az ára kezdett szépen felkúszni. Ennek hatására két limitált szériát is piacra dobtak a ’70-es években és a ’80-as években. Végül is akkora rá a kereslet, hogy a tulajdonossá vált Universal Audio újra alapítása óta; 1999-től újra gyártja. Az LA-2A szinttartó erősítő egy 40dB-es erősítőfokozatot tartalmaz. A jó és szabványos ki és bemenet biztosítására egy bemenő és egy kimeneti transzformátort alkalmaz, amik impedanciát is illesztenek. A készülék hangját tehát nem csak a csövek határozzák meg, hanem a transzformátorok is. A csövek eleve adnak egy „soft clipp” effektust amit tovább erősít a transzformátoros csatolás. Magán a készüléken két kezelő szerv van, az erősítés állítására „Gain” valamint a csúcs érték csökkentését befolyásoló „Peak reduction” potenciométerei. A 40dB-es erősítés miatt adódik a lehetőség, hogy vonali erősítőnek és kompresszornak használjuk. A megépítés során igyekeztem az eredeti megoldásokat használni mert, hogy nem hallottunk ilyen készüléket eredetiben és nem tudunk eredeti készülékről az ismeretségi körben ezért ezt, etalonnak szántuk. A ki- és a bemeneti-transzformátorait emiatt az eredetivel megegyező anyagokat használó SOWTER-től rendeltem. A hálózati-transzformátorát a kicsi szórású és jól bevált toroid-ból. A hálózati-transzformátoron annyit változtattam, hogy a csöves tápegység lehetősége is meg legyen, de ezt egyelőre nem használjuk. Éppen ilyen megfontolásból az optikai-némítót is rendeltem. Utána jártam ugyan, hogy hogyan lehetne előállítani, de végül is árban azonos lenne a gyárival, illetve az alkatrészek válogatása miatt talán drágább is. A T4A ugyanis dupla foto-ellenállást használ az egyiket valóban a jel némítására, a másikat azonban a műszer áramkörében. A műszer itt fontos, hiszen ez alapján állítjuk be a jel csökkentési értékét. Éppen ezért a műszer áramkör beállítása itt kulcskérdés a használat szempontjából. A készülék egyébként, – mivel vonal szintű, nem igényel különösebben zajtalan csöveket. A rajza az interneten is számtalan forrásból letölthető, de a jobb minőségért én is berajzoltam. A beállítása a gyári leírásból az alábbi: Csavarjuk az R3 potit teljesen le. az óramutató járásával ellentétesen. Majd állítsuk a COMP/LIM kapcsolót COMP állapotba. Jelgenerátorról adjunk a bemenetre 1kHz-es 4,5Vp-p-s (+6dB) jelet. Kapcsoljunk a kimenetre oszcilloszkópot, a GAIN és a REDUCTION potikat tekerjük maximálisan fel. A kimeneti jelnek most „clip”-elnie kell, majdnem négyszög jelet kell látnunk. Várjunk egy percet mielőtt az R3-on állítanánk. Lassan tekerjük az R3-at az óramutató járásával megegyező irányba. Amíg a kimeneti jel 8Vp-p (+11,5dB) –es lesz. Ezután a jelalak nem „clip”-pel többet. Rögzítsük az R3 tengelyét, a beállítással készen vagyunk. A készülék lassan egy éve elkészült, stúdió használatra szánva, azóta rendszerbe állítva. Tényleg jobb ha vokál a bejövő jel. Eleinte nehézséget okozott, hogy a kimeneti jelszintje a mai készülékekhez képest meglehetősen nagy, és a bemenetére is nagy jelet vár – hiszen vonali erősítő. Ha a jelszintjeinek megfelelő környezetbe helyezzük a csöveseknél szokásos zaja is elenyésző. A csövek márkájával a hang árnyalata befolyásolhat, sajnos a csöves egyenirányítót még nem volt idő kipróbálni, felvételen. Az egész felépítést úgy alakítottam ki, hogy a félvezetős diódákat egy oktálfoglalatba forrasztottam, így a félvezetős és csöves egyenirányítás egy cserével megoldható – nem kell hozzá páka. Az elhatározás már megszületett, épül még belőle, de már hazai illesztő trafókkal, kíváncsian várva az azokkal elért hangzást, eredményt. Irodalom: [1]Universal Audio A History of the Teletronix LA-2A Leveling Amplifier, Replacing Tubes in Your UA Analog Hardware |