Kapcsolásirajz
Az erősítő és a táp rajza
Képek a wurlitzer-ről
 a MELOMAN wurlitzer
 a wurlitzer belülről
 az eredeti erősítő felülről
 az eredeti erősítő alulról
 a nappaliban az egyik
 mindkettő
A képek a szerző felvételei |
|
 a MELOMAN wurlitzer Előszó
Néhány évvel ezelőtt kedves szomszédom átszólt a kerítésen és átadott egy rozsdás „vasdarabot”, mert tudta, hogy az nekem tetszeni fog. A vasdarab egy csöves erősítő volt, csövekkel, trafókkal, pókhálósan porosan és igencsak rozsdától rágottan. Mondta, hogy Ő kidobná, hátha tudom valamire használni.
Az erősítő sokáig tovább porosodott a műhelypolc alatt, míg egy másik kedves barátom meglátogatott acélból, hogy megnézze mivel is töltöm nyugdíjas napjaimat. A „szentélyben” minden szépet megmutattam neki, többek között a szóbanforgó erősítőt is. Ő korábban a Gelkánál dolgozott, hátha tud nekem rajzot szerezni erről a szépségről. Abban maradtunk: majd utánanéz. Nem nagyon izgatott a téma, hiszen csak egy darab volt a szépségből, bár egy csöves szubbasszus erősítő rémálma megfordult a fejemben. Nemsokára Gelkás barátom újra jelentkezett, hogy benézne hozzám egy percre, ha nem zavar. Jött és nem zavart, hozott még kettő nem annyira rozsdás, de ugyanolyan csöves erősítőt. Elárulta, hogy a szépségek egykoron kocsmákban hangoskodó wurlitzerek tartozékai voltak, tönkrementek és kicserélték őket tranzisztorosra. Örömömben cserébe kapott egy Pioneer lemezjátszót, aminek meg Ő örült. Sajnos kapcsolási rajzot nem tudott szerezni. Ezek történtek 2-3 évvel ezelőtt. Mostmár három erősítő porosodott, néha egyiket-másikat elővettem, próbáltam a kapcsolást megfejteni, ami egy-két furcsaságtól (szimmetrikus bemenet) eltekintve sikerült is. Az alkatrészek Ducati meg Telpod, ebből valami olasz-lengyel kooperációs termékre gondoltam. Sok időt töltöttem a neten kereséssel és fáradozásomat végül is siker koronázta. Volt kapcsolási rajz, leírás, képek. Ekkor döntöttem: életre keltem a szépségeket!
Mivel eddig is csöves végfokokon hallgattam zenét, gondoltam, hogy ha ezek jobbak lesznek a jelenlegi erősítőimnél, talán egy kis átalakitás és ráncfelvarrás után, megpróbálom Kedves Feleségemnél kieszközölni, hogy bevihessen őket a nappaliba. Az erősítő, kissé átalakítva
A kapcsolási rajzból látható, hogy a bemeneti fokozattól eltekintve, egy „kutya-közönséges” ultralineár végű kapcsolásról van szó, ECC83-akkal, meg EL34-ekkel. Sokat beszélni nem lehet róla. Valószinű a (kristály-) pick-up szimmetrikus kimenetű lehetett annak idején a zavarvédelem miatt, innen az erősítő nagyimpedanciás szimmetrikus bemenete. Ez nem kellett nekem, tehát a hangszínszabályozóval együtt megszüntettem. A bemeneti katódkövetőt meghagytam, jó lesz az a hangerő-poti kisimpedanciás meghajtására. Kicseréltem az EL34-ek katódjaiban lévő, igencsak megviselt 470 Ohmos ellenállásokat és a párhuzamos elkókat. Beépíttem viszont – Feleségem engeszteléseként – egy-egy szépen világító EM84 varázsszemet, kivezérlés jelzése céljából. Sajnos az eredeti potméterek használhatatlanra voltak kopva, ezeket kidobtam.
Hogy egyáltalán használni lehessen a szépségeket, kaptak hálózati csatlakozót, bemeneti RCA-t, meg kimeneti műszercsatlakozó banánhüvelyeket. Kaptak hálózati, meg készenléti kapcsolót is. Na meg a rozsdát kívülről le-smírgliztem róluk.
Aztán jött az első bekapcsolás nagy pillanata, persze csövek nélkül. A villámlás-menydörgés elmaradt, a hálózati trafó szépen dolgozott. A feszültségek elfogadhatók voltak. Majd bedugtam a csöveket, újabb bekapcsolás még anód nélkül. A csövek szépen felízzottak, probléma továbbra sem adódott.
Az erősítőkből hiányoztak a GZ34 egyenirányító csövek, szilicium diódák virítottak alulról a csőfoglalatokra forrasztva. Ezeket kidobtam és a fiókban levő 5Ц3С (szerintem szép) csöveket dugtam be, mivel GZ-im nincsenek. Mivel ezek majdnem dupla fűtőáramot igényelnek, a hálózati trafók melegszenek, de bírják. Mit ki kellett bírni már ezeknek! Na akkor adjunk neki műterhelést szkóppal, meg hanggenerátort, na meg anódfeszültséget. Minden jól működött, a szinusz szép volt, 100 Hz-en, 1 kHz-en, még 10 kHz-en is. 8 Ohm-on mintegy 10 Voltig lehetett feltekerni a potit a szinusz észrevehető torzulása nélkül. Fejhallgatóval meghallgatva brumm nem hallatszott.
Hallgassuk meg!
Ennyi sok mérés után – mikor Feleségem nem volt itthon – a még igencsak szakadt szépségek bejöttek a nappaliba, kaptak CD játszót, meg hangfalakat és jött a meghallgatás. Mit mondjak, nagyon szépen szóltak! Ami elsősorban meglepett, zárt hangfalaimon még soha nem hallottam így szólni nagybőgőt meg üstdobot. Lehet, hogy a hangerő poti előtt jót tesz a katódkövető? A közepek és magasak az abszolút természetesség színtjén jelentek meg, minden jóhangú CD-mbe csak belehallgattam egy kicsit, így is másfél óráig füleltem a csodát.
Egy probléma volt csak: a kapcsolási rajzon látható, hogy a kimenőtrafó 2,5 Ohmos terhelésre van illesztve. Én meg 8 Ohmos hangfalakat kötöttem rá, ami nagyon elvihette a primer impedanciát. A kimenő trafót tanulmányozva kiderült, hogy az összes szekunder tekercs párhuzamosan van kötve. Egy kis számolás után a szekunder tekercseket két részre osztottam és a két részt sorba kötöttem egymással. Így az illesztés 8K:8 Ohm-ra jött ki. (Az eredeti kapcsolás 10K:2,5 Ohm volt). Az impedancia értékeket onnan tudom, hogy a trafókon kis adattáblákon a menetszámok és huzalátmérők fel vannak tüntetve, na meg le is mértem.
A kimenőket átkötve, mostmár helyes illesztéssel meghallgatva, hát majdnem dobtam egy hátast. Csak azért nem, mert ilyen korban már nem illik! Hangfalaim, CD játszóm és lemezeim új életre keltek, persze csak a jókat hallgattam meg. A legkellemesebb meglepetést Puccini: Pillangókisasszony operafelvétele okozta, Pavarottival, a Bécsi Filharmonikusokkal, Karajan vezényletével. Ilyen énekhangot csak színházban eredetiben, hangfalból még soha nem hallottam.
Finomítások
Probléma azért még adódott: a most már több órás hallgatás alatt két szűrőelkó nagyon felforrósodott, annak ellenére, hogy próbáltam formázni ezeket az első bekapcsolás előtt. Hát igencsak átvezettek, néhány kOhm átmeneti ellenállást mutattak. Ezeket kicseréltem. A jó elkók újabb probléma forrásai lettek.
Lakóhelyemen igencsak magas a hálózati feszültség, közelíti a 240 V-ot. Ezért az anódfeszültség is magasabb, bár az 5Ц3С nagyobb belső ellenállása miatt ez nem vészes. A rendelkezésemre álló elkók miatt szerettem volna 450 V alá menni. Sokat törtem a fejem, hogyan lehetne csökkenteni. Trafót áttekerni mindenki tud, csak macerás. Ellenállás rohadtul melegszik. A megoldást az [1]-es lapon Perugini Úr jóvoltából találtam meg:
Az egyenirányító cső katódja után közvetlen egy további fojtót kell beiktatni, tehát a szűrőt „T” taggá kell alakítani. Esetemben ekkor nagyon leesett az anódfeszültség. Hogy beálljon a kívánt érték, különböző induktivitású fojtókkal lehet kísérletezni, csak az áramterhelhetőségre kell odafigyelni. Az anódfeszültséget szinte Voltra beállítani úgy lehet, hogy kis értékű (1 – 10 mikroF) elkót kell a katód és az új fojtó találkozási pontjára kötni a föld felé.
Végső megoldás az lett, hogy kivettem a plusz fojtót, meg lekötöttem az eredeti első 50 µF-os elkót és egy 5 µF-os elkót tettem a helyébe. Így szépen beállt az anódfeszültség (430-433V) és a brumm sem lett nagyobb. Érdekes módon a hálózati trafó terhelése kisebb lett, nem melegszik annyira, mint azelőtt. A fűtőfeszültségek egy-két tized Volttal emelkedtek, de ezek a csövek azt bírják. A fojtó után lévő elkók kapacitását már szabadon lehet emelni, ez az anódfeszültséget nem nagyon befolyásolja, de az esetleges brumm csökkentésére jó hatással lehetnek.
Az ECC83- és EL34-ek nem tudom hány „százezer-órát” szóltak már, eredetiek, így kaptam a szépségeket. Mondják, hogy az EL34-ek nem kimondottan audiofil csövek. Van 4 db 5881-es új csövem, csak a katódellenállásokat kellene az előfesz. beállításához megváltóztatni. Rá sem merek gondolni, hogyan szólhatnának új csövekkel! Majd egyszer kipróbálom.
Gondolkodom, hogyan lehetne szebbé tenni, egy sminket biztos megérdemelnének! Átépíteni nem szeretném Őket, mert így szépek! Persze az ember felesége válogatja.
Végszó
Mivel annak idején majdnem minden kocsmában és szórakozóhelyen ott virított egy Meloman wurlitzer, melyek mára már legnagyobbrészt eltűntek, talán fellelhetők még ezek csöves erősítői. Cikkem megírásával azoknak szeretnék segíteni, akik ezek birtokosai és hozzám hasonló okokból nem mertek, vagy nem tudtak hozzányúlni ezen értékes darabokhoz.
Végezetül így ismeretlenül is köszönettel tartozom Andrzej Żółtowski „ZoltAn” Úrnak és a [2] lapnak. Az ott felleltek nélkül talán soha nem keltek volna új életre „szépségeim”. Érdemes a lapon szétnézni, mert aki egy kicsit konyít a csöves technikához, az lengyelül is megérti, ha akarja (az idősebbek meg tanultak oroszt).
| | |
